Ugrás a tartalomra

Emberölés gyanúja miatt tartóztatta le a bíróság a sorozatbetörőt

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szeptember 23-án miskolci otthonában leütött egy idős nőt, majd tűzet gyújtott a házban és hagyta megfulladni a hölgyet – tudatta a Miskolci Törvényszék.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított ismerte a sértettet és elhatározta, hogy kirabolja. A házba az ablakon keresztül mászott be, majd egy szerszámkulccsal az asszonyt hátulról fejbe verte. Ezt követően a gyanúsított a nála lévő öngyújtóval meggyújtott egy takarót, majd elhagyta a helyszínt egy pár 7.000 forint értékű fülbevalóval. Az utcáról a férfi látta, hogy a házban lángok csaptak fel. A nyomozás jelenlegi állása szerint az idős hölgy szénmonoxid-mérgezés miatt meghalt.

Kép

A gyanúsított őrizetbe vételére korábbi sorozatbetörések miatt került sor, de a fenti ügy vonatkozásában is gyanúsítottként hallgatták ki, ő pedig részletesen beismerte tettét. 

Tette alkalmas lehet „bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének” megállapítására, amely akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

A szankció lehetséges hossza miatt a szökés, elrejtőzés veszélye fennáll, amelyet a gyanúsított személyi körülményei erősítenek, és a bűnismétlés veszélye is erős.

Mindezek miatt a Miskolci Járásbíróság november 22-ig elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges.

Az esetről a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is tájékoztatást adott, melyben hozzáteszik: a Miskolci Rendőrkapitányság Vasgyári Rendőrőrsének körzeti megbízottja október 20-án a Daru utcán ismerte fel a 35 éves körözött férfit, majd a rendőrök elfogták őt.

(Videó és fotók: police.hu)

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.