Ugrás a tartalomra

Letartóztatásba került a Vörösmarty utcában késelő fiatalkorú

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki úgy megszúrta a sértettet Miskolcon a Vörösmarty utcában, hogy a kiskorú a kórházban életét vesztette.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2026. január 4-én az esti órákban Miskolcon a Vörösmarty utcában található társasház melletti játszótéren szóváltásba keveredett a 16 éves sértettel, majd dulakodni kezdtek, miközben a terhelt egy 9,5 centiméteres pengehosszúságú rugósbicskával mellkason szúrta a fiút, majd elszaladt a helyszínről. Az időközben értesített és helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársai a sértettet kórházba szállították, ahol a szakszerű orvosi ellátás ellenére elhunyt. - derült ki a Miskolci Törvényszék Sajtóosztályának keddi közleményéből.
A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet emberölés bűntette megállapítására.

Kép
Vörösmarty késelés, Miskolc
A bűncselekmény közelében, a Görgey utcában fogták el az elkövetőt a rendőrök. Fotó: Magánarchívum

A bíróság mérlegelése

Az eljárás tárgyát képező kiemelt tárgyi súlyú, élet elleni bűncselekmény súlyos büntetési tételére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárás során elérhetetlenné válna, így különösen megszökne, elrejtőzne, amit személyi körülményei csupán csökkentenek, de nem zárnak ki. Továbbá alappal lehet következtetni arra is, hogy a gyanúsított a tanúk jogellenes befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást megnehezítené, veszélyeztetné. A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra, 2026. február 6. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
A végzés nem végleges - tette közzé a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.