Ugrás a tartalomra

Öt hónapos nyomozással számolták fel a miskolci drogbandát

Létrehozva
Miskolcon öt hónapon keresztül folyamatosan azon dolgoztak a nyomozók, hogy az új pszichoaktív anyag eltűnjön az utcákról. Mutatjuk az eredményeket.
Kép
Sok bizonyítékot foglaltak le. (Fotók: police.hu)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Miskolci Osztálya 2020. január 17-én nyomozást rendelt el bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen. Az eljárás alapját az a bűnügyi információ képezte, amely szerint Miskolc különböző városrészeiben: Számozott utcák, Lyukóvölgy, Bábonyibérc, illetve Tiszaújváros környékén lévő településeken a drogterjesztői csoportok azonos felső kapcsolati forrásokból vásárolják a tiltott szert.

A KR NNI munkatársainak célja nem egy-egy fogyasztó, illetve díler elfogása volt csak, hosszútávon tervezték megfékezni a helyi drogbizniszt, így több egymással összefüggő elkövetői kör felderítését hajtották végre. Az összehangolt műveletekben, a rendőri információcserében, a különböző realizálásokban a Miskolci, a Sárospataki, a Szolnoki és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság állománya is támogatta a KR NNI munkáját.

Az öt hónapon keresztül tartó akciósorozatban a KR NNI Miskolci Osztályának nyomozói 18 rendőri műveletben összesen 62 embert vontak eljárás alá, közülük 26 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, a bíróság pedig 12 gyanúsított letartóztatását rendelte el. A rajtaütések alkalmával összesen 1.360 gramm új pszichoaktív anyagot (kristályt), 30 gramm marihuánát, 60 gramm bekevert varázsdohányt és 135 alufólia pakettben további varázsdohányt foglaltak le a rendőrök. A lefoglalt mennyiségből több mint 50.000 fogyasztói adagot tudtak volna előállítani a dílerek.

Kép

A Nemzeti Nyomozó Iroda és a Miskolci Rendőrkapitányság által Borsod megye székhelyének vonzáskörzetében az új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnözői csoportokkal szemben végrehajtott akciósorozat eredményeként, a droggal fertőzött területeken a fogyasztók és terjesztők száma jelentősen csökkent, bódult emberek az inkriminált városrészeken nincsenek.

Kép

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.