Ugrás a tartalomra

Nőtt a vidéki új építésű ingatlanok ára

Létrehozva
Tovább drágultak a vidéki új építésű lakások a megyei jogú városok második negyedéves árlistája alapján, bár a korábbi éveknél kisebb ütemben.
Kép
Ingatlan körkép / Fotó: Végh Csaba

Az Otthon Centrum (OC) második negyedéves felmérése szerint, amelyet az MTI-vel közölt pénteken, a 25 megyei jogú városban 260 projektben 5965 lakás épül. A kínált lakások átlagos négyzetméterára 1,064 millió forint, ami 2,8 százalékkal haladja meg az előző negyedéves értéket, és ez éves összevetésben tíz százalék alatti, 9,2 százalékos áremelkedést jelent.

A közlemény szerint darabszámban Szeged az élenjáró, 830 épülő lakással, Debrecen a második, majdnem 730 lakással, míg a sorban a harmadik Nyíregyháza egy több száz lakásos beruházás révén 645 ingatlannal.  A városok közötti ársorrend megegyezik az előző negyedévessel: Debrecen a legdrágább város, négyzetméterenként 1,24 millió forintos fajlagos átlagárral, ami az utóbbi negyedévben elindult több új projekttel magyarázható. Sopron négyzetméterenként 1,19 millió forintos árral a második, míg Szeged 1,18 millió forinttal a harmadik - sorolták. 

Egymillió forint feletti fajlagos átlagár öt városban - Érd, Győr, Pécs, Veszprémben, Zalaegerszeg - fordult elő. De a többi nagyváros fajlagos átlagára is alulról közelíti az egymillió forintot, és már Miskolcon is 870 ezer forintért kínálják az új építésű lakások négyzetméterét - írja az Otthon Centrum.

Kitértek arra, hogy a kisebb városok olcsóbbak, de a kínálati négyzetméterár mindenhol meghaladja a 600 ezer forintot. Továbbra is Békéscsaba a legolcsóbb, ahol egy új építésű lakás négyzetmétere 605 ezer forint, majd Eger 750 ezer forinttal következik. Míg a legtöbb városban 800 és 950 ezer forint közötti sávban kínálják a lakások négyzetméterét.

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.