Ugrás a tartalomra

Hogyan hat 1000 megtett kilométer a használt autó árakra?

Létrehozva
Mennyibe kerül ma egy átlagos használt autó? Megjelent a KSH és a Használtautó.hu közös statisztikája.
Kép
Képünk illusztráció

Júniusban is folytatódott a hazai használtautó-piac fokozatos átrendeződése - derül ki a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös statisztikai kiadványából. A júniusi jelentés az együttműködés keretében megvalósuló havi statisztikai sorozat második része, amelynek célja, hogy pontosabb képet adjon a magyarországi használtautó-kínálat és kereslet jellemzőiről, alakulásáról - olvasható a KSH közleményében. 

Az adatok szerint júniusban a meghirdetett autók átlagos kínálati ára 5,4 millió forint volt - ez körülbelül 200 ezer forintos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A hirdetések 40,2 százaléka 2,5 millió forint alatti kategóriába tartozott, 26,4 százalék a 2,5–5 millió forintos sávban jelent meg, 20,5 százalék pedig 5 és 10 millió forint közé esett. A 10 millió feletti autók aránya mindössze 12,9 százalék volt - vagyis a kínálat döntő többsége továbbra is elérhető árszinten mozog - számoltak be. 

Az adatok nemcsak az árakról, hanem a kínálat szerkezetéről is pontos képet festenek. A hirdetett járművek fele benzinmeghajtású volt, míg 41,6 százalékuk dízelmotorral szerelt. Az alternatív hajtások súlya ugyan még mindig kisebb, de növekvő: elektromos autóból 5 százalék, hibridből pedig 3,7 százalék szerepelt a kínálatban. A legnagyobb bővülést az elektromos kategória produkálta: éves szinten 34,3 százalékkal nőtt a kínálatuk - részletezték. 

Kép
használtautó_kördiagram_KSH
Forrás: Használtautó.hu

Érdekesség, hogy a hibridek kínálata az elmúlt egy évben nem nőtt, hanem épp ellenkezőleg: 3,8 százalékkal csökkent. A benzin- és dízelautók aránya ezzel szemben enyhén emelkedett - előbbiek kínálata 5,6, utóbbiaké 7,6 százalékkal bővült egy év alatt - tették hozzá. 

Mit árul el az életkor és a futásteljesítmény?

A különböző hajtású autók életkora és használtsága között is van különbség. A benzinesek átlagosan 14,1 évesek, míg a dízelek 12,3 évesek. Utóbbiak viszont jóval többet futottak: a dízel járművek átlagos futásteljesítménye 222 ezer kilométer, a benzineseké pedig 157 ezer kilométer - vagyis több mint 40 százalékos eltérés látszik. Ez a használati szokásokat is tükrözi, hiszen a dízel autókat jellemzően hosszabb utakra, intenzívebb igénybevételre használják - fejtették ki. 

Kép
használtautó oszlopdiagram KSH
Forrás: Használtautó.hu

A leggyakrabban hirdetett márkák élén továbbra is a Volkswagen, a BMW és az Opel állnak. Ezeket évek óta stabil kereslet jellemzi, nem véletlen, hogy a sorrend alig változott tavaly június óta. A 10-es listán a legalacsonyabb átlagéletkora a Škodának (10,5 év), míg a legmagasabb a Suzukinak (15,1 év) volt júniusban. A tavaly júniusi adatokhoz képest egyedül a Suzuki életkora csökkent 0,3 évvel. A legnagyobb mértékű emelkedés pedig a BMW esetén következett be, amelynek átlagéletkora 0,5 évvel nőtt - sorolták. 

Hogy alakul ki egy autó végső ára?

A statisztikai elemzésből kiderül, hogy milyen tényezők befolyásolják az autók kínálati árát. Az egyik legfontosabb az állapot: egy újszerű autó átlagosan 26,4, egy kitűnő állapotú pedig 24,7 százalékkal drágább, mint egy normál állapotú. A sérült járművek ára ezzel szemben átlagosan 58,6 százalékkal alacsonyabb. Emellett minden 1000 megtett kilométer 0,2 százalékkal csökkenti az árat. Ugyanakkor a teljesítmény és a motor mérete emelheti az árat: 10 kW többlettel 3,8 százalék, 100 köbcentiméterrel pedig 3,3 százalék árnövekedés figyelhető meg - tudatták. 

A Használtautó.hu és a KSH együttműködésében havonta megjelenő kiadvány célja, hogy új szintre emelje az átláthatóságot a magyar használtautó-piacon. A keresleti és kínálati adatok pontosabb megismerésével nemcsak a vásárlók és eladók, de a kereskedők és piaci elemzők is jobb döntéseket hozhatnak. A júniusi adatok alapján a piac továbbra is stabil, az árak enyhén emelkednek, és egyre nagyobb arányban jelennek meg alternatív hajtású járművek - vagyis a hazai használtautó-piac egyértelműen követi a technológiai és környezettudatos trendeket - magyarázták. 

A használtautó piaci trendekről további információ a Használtautó.hu - KSH, 2025. júniusi statisztikájában olvasható.

Címkék

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.