Gazdaság
Használt autó: járművünk minden eltelt évvel 6–8 százalékot veszít az értékéből
A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal decemberi közös statisztikája szerint a használt autó piacon korábban megindult folyamatok tovább erősödtek, tíz millió forint alatt van a legnagyobb mozgás.
A vastag hótakaró és a hideg áldás a mezőgazdaságban
Száraz, hómentes és az évszakhoz képest jóval melegebb telek után igazi főnyeremény a megművelt földeken az idei havazás és a röpködő mínuszok.
A miskolci kéziszerszám, ami hatalmas változást hozott a világnak
A Bosch IXO nem csupán egy kompakt elektromos kéziszerszám, de a barkácsolás élményét is elhozza otthonunkba. A Miskolcon gyártott eszköz egyszerre innovatív, fenntartható és rendkívül sokoldalú.
Évet értékelt a vármegyei önkormányzat elnöke
Bánné dr. Gál Boglárka kiemelte, az itt élő emberek szorgalmának, becsületes munkájának köszönhetően a vármegye növekedési pályára lépett, és ehhez szükség van olyan vezetőkre is, akik az elvégzett munkában hisznek.
Gundel-Takács Gábor osztotta meg tapasztalatait Miskolcon
Volt már vendég Kemény Dénes, Balogh Péter és Pál Feri atya is, csütörtökön délelőtt pedig Gundel-Takács Gábor „Komfortzónán innen és túl” című előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Elkészült a HALMS járműipari alkatrészeket gyártó vállalat első üzemcsarnoka Miskolcon
Az impozáns gyárépületben már idén nyáron elindulhat a termelés, amely 2032-ig három fokozatban éri majd el a teljes kapacitását.
Új esély az SNI-s fiataloknak: jogszabály segíti a munkaerőpiaci belépésüket
A Szimbiózis Alapítvány többéves szakmai munkájának eredményeként a módosítás egyszerre teremt esélyt az érintetteknek és ösztönzi a foglalkoztató cégeket.
A napokban kell dönteniük a dolgozóknak és a munkaadóknak a lakhatási támogatásról
Január 20. után végleg elúszhat a 2026 előtt felvett lakáshitelekhez kapcsolódó 1 millió forintos közszolgálati otthonteremtési támogatás, mivel a határidő jogvesztő.
Több mint 650 diák indul szakmai versenyeken
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) szervezésében több mint 650 diák vesz részt a szakmai versenyeken a vármegyében. A tanulók 25 szakképző intézményt képviselve, 41 szakmában mérik össze tudásukat.
110 ezer fiatal esélyei javulnak: új szabály segíti az SNI fiatalok munkába állását
A Szimbiózis Alapítvány szakmai javaslata és többéves érdekképviseleti munkája nyomán január 1-jétől jelentős jogszabály-módosítás lép életbe, amely több mint 110 ezer sajátos nevelési igényű (SNI) fiatal munkaerőpiaci esélyeit javítja.
Kedvezőbb feltételek az átalányadózásban: több százezer vállalkozót érint a változás
Az egyéni vállalkozók több adózási forma közül választhatnak, ezek közül az egyik legnépszerűbb az átalányadózás.
Személyes márkaépítés Miskolcon
A BOKIK személyes márkaépítésről szóló workshopot szervezett Miskolcon vállalkozók és cégvezetők számára. A program a tudatos vezetői és vállalkozói láthatóság erősítésére fókuszál.
Jelentős változások januártól: béremelések, nyugdíjemelés és új adókedvezmények
2026 januárjától több területen is jelentős változások lépnek életbe Magyarországon. Emelkednek a bérek, a nyugdíjak, módosulnak az adókedvezmények, valamint több állami támogatás feltételei is változnak, ami sok munkavállalót, családot és nyugdíjast érint.
Ezeket a könnyítéseket hozza 2026 az egyszerűsített foglalkoztatásban
A leglényegesebb szabály változatlan: a foglalkoztatottat a munkáltatónak kell bejelentenie.
Ha vett belőle, vigye vissza a boltba: torokzsibbadást, szívdobogást vagy emésztőrendszeri panaszokat okoz
Határérték feletti hisztamintartalom miatt visszahívtak egy terméket a forgalomból.
Újabb 235 millió forint fejlesztési forrás érkezik Miskolcra
A szolidaritási hozzájárulással kapcsolatban egyeztetett Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter és Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere hétfőn.
Újabb béremelésre számíthatnak a pedagógusok
Újabb 10 százalékkal emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalán vasárnap.
Koncz Zsófia: januártól a 30 év alatti édesanyák a teljes jövedelmük után szja-mentesek
Jó hír, hogy januártól a 30 év alatti édesanyák a teljes jövedelmük után szja-mentesek - közölte Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Hathavi illetmény érkezik a rendőröknek és katonáknak
Mintegy 80 ezer rendvédelmi és katonai dolgozó kaphat egyszeri juttatást 2026-ban a kormány döntése nyomán.
A Sohóra is büszke a miskolci étterem, amely az Év Vendéglátó Vállalkozása lett
A Rockabilly Chicken hálás, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) megyei elnöksége méltónak találta a címre.