Gazdaság
Generációk a főutcán
A miskolci belváros üzletei nemcsak szolgáltatásokat kínálnak, hanem sok esetben évtizedes emberi történeteket is hordoznak.
Januári rezsistop – fontos dátum közeledik az MVM-nél
Hétfőtől lehet nyilatkozniuk azoknak a fogyasztóknak, akik csak árammal fűtenek, és nem használnak földgázt, vagy a kedvezményt nem a földgáz-, hanem az áramszámlájukon szeretnék érvényesíteni.
Szijjártó Péter újra Miskolcon járt, és megerősítette: Miskolc egy vonzó beruházási célpont
Miskolc mindig szerepel azon városok listáján, ahová a nagy nemzetközi vállalatok letelepedni szeretnének – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Miskolc Televízónak adott exkluzív interjújában.
Sofőrök és utasok is tesztelhetik a BYD elektromos buszokat Miskolcon
Annak érdekében, hogy minél több utas kipróbálhassa a beszerzés alatt lévő, új technológiájú közösségi járműveket, az MVK február 15-ig meghosszabbította a BYD B12 típusok tesztidőszakát.
A DAM jövője: a miskolciak véleményére kíváncsiak
Március másodikától Vasgyári Kör címen városi konzultációt indítanak.
Magasabb családi adókedvezmények, nagyobb fizetések januártól
A februárban kézhez kapott januári fizetésekben már érzékelhető a magasabb családi adókedvezmény és a két vagy többgyermekes anyák SZJA mentessége.
A NAV is készül a Valentin-napra
Országos ellenőrzéssorozatot indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Valentin-naphoz kapcsolódó forgalom növekedése miatt.
Még több értékes beruházást szeretne a térségben
Az újabb gyáregységek több munkahelyet és jobb megélhetést biztosítanak – hangsúlyozta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő hétfői évindító sajtóreggelijén, ahol azt is elmondta, hogy hamarosan megkezdődik az útfelújítás az Avason.
Több tízmillió forint megtakarítást jelent a rezsistop a miskolci távhős lakásokban élők számára
Tájékoztatást adott ki a miskolci városháza a 2026. januári rezsistop alkalmazásáról.
Szijjártó Péter Miskolcon: válságok közepette is beruházások
Évindító fórumon tartott Csöbör Katalin csütörtökön a Miskolci Galériában, ahol a város és a térség elmúlt éveit, valamint a következő időszak kihívásait ismertette.
Újabb lépés a Diósgyőri Acélművek területének megújítása felé
Hollósy András, Miskolc alpolgármestere bejelentette, újabb fontos lépést tettek a Diósgyőri Acélművek területének hasznosítása ügyében.
Azurák Csaba előadása Miskolcon: a siker alapja a bizalom
Azurák Csaba a bizalomról, a kapcsolatépítésről és a sikerről tartott két előadást Miskolcon, a BOKIK székházban szerda délelőtt.
Januári rezsistop: a kedvezmény 30 százalékos
A januári rezsistop minden magyar háztartást érint, minden olyan energiahordozóra vonatkozik, amely csövön vagy vezetéken érkezik a fogyasztókhoz, és minden számlázási típusra kiterjed.
Fontos megállapodást írt alá Miskolc polgármestere
A közigazgatási és területfejlesztési miniszternél járt Tóth-Szántai József.
A használt helyett új lakást keresnek ma a magyarok
Januárban eltérő képet mutat a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon.
Hatalmas siker! Dupla díjat nyert az „Erdő a köbön!"
Hatalmas sikerrel indította az évet az „Erdő a köbön - Ehető Erdő” projekt: a hazai turizmus fenntartható kezdeményezéseit díjazó Turizmus Évadnyitó Gálán két rangos elismerést is bezsebelt a természetközeli gasztro- és élménykoncepció.
Fontos levelet kap 5,5 millió magyar a NAV-tól
A napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz.
Könyvmolyképző raktárvásárt rendeztek az Adyban
Több mint húszezer kötet közül válogathattak az olvasás szerelmesei a hétvégén.
NGM: február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni
A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát.