Ugrás a tartalomra

Felavatta miskolci üzemének első épületét a Halms Hungary

Létrehozva
Elkészült a Halms Hungary első miskolci gyárépülete. A beruházás teljes kiépülése után mintegy ezer munkahelyet teremt. Szijjártó Péter az átadón hangsúlyozta: a kormány célja a biztonság és az energiastabilitás megőrzése, miközben a keleti-nyugati együttműködésre építve ösztönzik a munkahelyteremtést.
Kép
HALMS Hungary első átadó Fotó: Mocsári László
Elkészült a Huashuo cégcsoporthoz tartozó Halms Hungary járműipari alkatrészeket gyártó európai központjának első miskolci beruházása. Az alumíniumöntvényeket és megmunkált autóipari alkatrészeket gyártó központ épületének átadását pénteken tartották az INPARK területén, a Déli Tudományos és Technológiai Parkban. Fotó: Mocsári László

A Halms Hungary (a kínai Huashuo csoport része) pénteken átadta első miskolci gyárépületét, amely európai járműipari központjának első lépése. Az üzemben alumíniumöntvényeket és megmunkált autóipari alkatrészeket gyártanak majd nagy autómárkák, például a Volvo vagy a Tesla számára.

Wang Hongbiao, a Zhejiang Huashuo Technology Co., Ltd. igazgatótanácsának elnöke elmondta: jelenleg a gyártóberendezések telepítése folyik, a próbaüzem várhatóan ez év júniusában kezdődik.

– Hosszú távú fejlesztési tervünk szerint 2032-ig, három fázisban, mintegy 200 millió eurós beruházás valósul meg Miskolcon. Fokozatosan fejlesztjük az üzemet, célunk, hogy európai tevékenységünk egyik fő gyártási és technológiai központjává váljon, összesen 1000 főnek munkát adva – tájékoztatott Wang Hongbiao.

Gong Tao, a Kínai Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete hangsúlyozta: Kína mindig is nagyra tartotta a Magyarországgal fennálló hagyományos barátságát, és fontos partnerként tekint hazánkra.

– Készek vagyunk tovább erősíteni a Magyarországgal való stratégiai összhangot, bővíteni a gyakorlati együttműködés körét, valamint magasabb szintre emelni partnerségünket – fogalmazott beszédében.

Rekordgyorsan elkészült a beruházás

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a tavaly júniusban bejelentett, rekordgyorsasággal elkészült beruházás kapcsán kiemelte:

– Ez a beruházás nem csupán egy új ipari létesítmény megnyitása, hanem egy fontos mérföldkő Miskolc és a térség gazdasági fejlődésében. A mai nap egyértelmű üzenetet hordoz: Miskolc egyre meghatározóbb szereplővé válik az elektromos járműipar térképén. Az ilyen volumenű és technológiai színvonalú fejlesztések révén a város jó eséllyel válhat a jövő egyik kiemelt elektromobilitási központjává, amely nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is jegyzett szereplő lehet. Különösen fontos kiemelni, hogy ez a fejlesztés három ütemben több mint ezer ember számára teremt munkahelyet. Ez nemcsak számokban jelent előrelépést, hanem családok százainak biztos megélhetést, a fiatalok számára perspektívát, a térség számára pedig megtartó erőt.

Hozzátette: az elmúlt 16 évben óriásit fejlődött a térség.

– Egymillió munkahelyet ígértünk. Gombamódra nőttek ki a csarnokok, ipari parkká nőtte ki magát ez a terület. A munkát folytatni fogjuk – mondta, majd hozzátette: „A közös jövőnk építéséről is szól ez a mai esemény.”

Szijjártó Péter: biztonság és együttműködés a kulcs

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében kiemelte:

– Nagy jelentőségű alkalomról beszélünk, hiszen különleges időszakban élünk. Az elmúlt másfél évtized számos váratlan fordulatot hozott. Egy új világrend körvonalazódik, amelyben a háborús konfliktusok komoly hatással vannak a gazdaságokra. Az európai gazdaság szempontjából figyelmeztető, hogy ezek a konfliktusok az energiaellátás és az árak terén is kihívásokkal teli időszakot idézhetnek elő.

Kiemelte, a feladatok világosak: a kormányoknak – így Magyarország kormányának is – biztonságos körülményeket kell garantálniuk. Minden háborúból ki kell maradni, legyen az közel vagy távol, és meg kell védeni a magyar embereket és a gazdaság szereplőit a kockázatoktól.

Hozzátette, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ország energiabiztonsága és az energiaárak tekintetében védett legyen, mert enélkül a gazdasági eredmények is veszélybe kerülhetnek. Az elmúlt négy év a legsikeresebb időszak volt: soha ennyi gyárépítés és munkahelyteremtés nem történt, mint most.

– A keleti és nyugati vállalatok együttműködésében látjuk a lehetőséget. Magyarország az európai autóipari átalakulás élére állt. Ma a világ azon három országa közé tartozunk, ahol mindhárom német autógyár jelen van. Ez magával hozta a keleti, elsősorban kínai vállalatok betelepülését is, munkahelyek tízezreit teremtve - tette hozzá.

– Európában óriási verseny zajlik a kínai beruházásokért, amelyek mintegy 30 százaléka Magyarországra érkezett. Egy év alatt Kínából érkezett a legtöbb beruházás - emelte ki Szijjártó Péter.

Hozzátette: a Halms döntése értelmében Miskolcon mintegy 80 milliárd forint értékben valósul meg a gyárépítés, amely mintegy 1000 munkahelyet teremt.

Preview Image
Halms Hungary gyáravató. Mocsári László galériája.

A Halms Hungary beruházás

A beruházás több mint 200 millió euró értékű, és három ütemben valósul meg 2032-ig. Az első, mintegy 23 ezer négyzetméteres gyáregység már elkészült, a teljes komplexum később akár 100 ezer négyzetméteres is lehet.

A termelés várhatóan 2026 nyarán indul. Kezdetben 300 munkahely jön létre, amely később akár 1000-re is bővülhet.

A Halms Hungary elsősorban a helyi munkaerőre kíván építeni, és beszállítói lánc kialakítását is tervezi helyi cégekkel. A Miskolci Egyetemmel már most is számos területen működik együtt a vállalat, a kapcsolatot pedig tovább mélyíti az új beruházás.

Fontos szempont, hogy a Halms elkötelezett a környezetvédelem mellett: a gyár kizárólag újrahasznosított alumíniumot használ, csökkentve ezzel a környezeti terhelést. Teljes kapacitáson évente akár 2 millió alkatrészt gyárthatnak.

A beszédek végén ünnepélyes keretek között átvágták a szalagot.

Ez is érdekelhet

Űrkemence a Miskolci Egyetemen. Fotó: Végh Csaba
Űrmérnökképzés Miskolcon – „Gyakorlatilag már a science fiction-ben élünk”
MiskolcBelföldVilágGazdaságOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénTudományBulvár
Tudta, hogy az első miskolci űrkemence közel fél évszázada épült meg? És hogy űrmérnökképzés is elérhető a Miskolci Egyetemen? A Veres Zsolttal, a kurzus szakfelelősével, a Fémtani, Képlékenyalakítási és Nanotechnológiai Intézet docensével készült interjú számos érdekességre rávilágít.
közlekedés
Forgalomkorlátozások és útjavítások Miskolcon: több utcában is dolgoznak
Miskolc
Hibaelhárítási és útkarbantartási munkák miatt több helyszínen is forgalomkorlátozásra kell számítani Miskolcon.
Korszerűbb környezetbe költöznek fogorvosi körzetek Miskolcon
MiskolcEgészség
Miskolc önkormányzata elkötelezett az egészségügyi alapellátás feltételeinek folyamatos javítása mellett – írja közleményében a városháza sajtóosztálya.
Képgaléria
Herendy Adrienn drónfotó kiállítása a Telekiben
Izgalmas drónfotókból nyílt kiállítás a Teleki Tárlat programsorozatában
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban keddtől tekinthetők meg Herendy Adrienn munkái, Vetületek címmel.