Ugrás a tartalomra

Lángok csaptak fel a Csermőkei út mentén

Létrehozva
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint mintegy 1500 négyzetméteren csaptak fel a lángok.

Olvasóink jelezték, hogy az egyetem mögött, a Csermőkei út mentén erős, fekete füstöt látnak, és méteres lángok csaptak fel a Hidegsor felé vezető útnál.

Kép
Fotó: M.-Kiss Judit

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője érdeklődésünkre elmondta, a száraz növényzet, illetve összehordott szemét ég, ezért a sűrű, fekete füst.

Arról is tájékoztatott, hogy mintegy 1500 négyzetméteren ég a növényzet. A helyszínre két miskolci egység érkezett ki, és azonnal megkezdték a tűz oltását.

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.