Ugrás a tartalomra

Továbbra is keresik a Hableány áldozatait a Dunán

Létrehozva
Továbbra is kutatnak a Duna fővárostól délre eső teljes szakaszán a május 29-ei dunai hajóbalesetben eltűntek után – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján. 

A magyar rendőrök és a katasztrófavédelmi egységek a koreai társszervekkel közösen továbbra is folyamatosan vizsgálják a Duna 215 kilométeres szakaszát – írták.

A BRFK vízirendőrei a keresést több hajóval, a Készenléti Rendőrséggel, a katasztrófavédelemmel együttműködve, szonárokkal, helikopterrel és drónnal megerősítve végzik. A kutatást egy koreai tűzoltóegység is segítette.

A Hableány turistahajó május 29-én ütközött össze a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon harmincöten utaztak, harminchárom koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet hét koreai állampolgár élte túl, az üközés után hét holttestet találtak. Azóta újabb tizennyolc holttest került elő, ám három embert – valamennyien koreaiak – még keresnek.

Ez is érdekelhet

Tűz a Tetemvárnál. Fotó: Juhász Ákos
Tűz Miskolcon, a Tetemvárnál - videó (frissítve)
Havaria
Szürke füst gomolygott Miskolc felett. A Tetemvárnál volt tűz szombaton.
tűz füst Miskolc Avas
Ház kapott lángra vasárnap Miskolcon, gázpalack robbant (frissítve)
HavariaMiskolc
Hatalmas füst gomolyog az Avasalja fölött.
Üzemi baleset történt Tiszaújvárosban
HavariaBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A Mol tiszaújvárosi üzemében üzemi baleset történt, külső beavatkozásnak nem látták nyomát – hangsúlyozta a Mol elnök-vezérigazgatója péntek délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint.