Ugrás a tartalomra

Még mindig keresik a Hableány utolsó áldozatát

Létrehozva
A rendőrség mindaddig folytatja a kutatást, amíg reális esély van a dunai hajóbaleset utolsó eltűntként keresett koreai áldozatának megtalálására – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt írta: a BRFK a Készenléti Rendőrséggel, az érintett megyei rendőr-főkapitányságokkal, valamint a koreai tűzoltókkal együttműködve továbbra is eltűntként keresi a május 29-ei hajószerencsétlenség utolsó áldozatát.

A keresés kiterjed a folyó teljes, a baleset helyszínétől délre eső 215 kilométeres szakaszára, valamint annak ár- és hullámterületére.

A keresésben részt vevő vízirendőrök, illetve az ár- és hullámterület átkutatásában részt vevő parti egységek folyamatosan együttműködnek a légifelderítéssel, s a keresésben – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – részt vesznek a BRFK speciálisan kiképzett kutyái is.

A BRFK azt is közölte, hogy a büntetőeljárás – szakértők bevonásával – folyamatban van.

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.