Ugrás a tartalomra

Kétszer annyi a lakástűz ebben az időszakban

Létrehozva
Advent idején kétszer annyi lakás gyullad ki, mint az év más időszakaiban, pedig kis odafigyeléssel megelőzhetők lennének ezek a tüzek – közölte Mukics Dániel, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Naponta átlagosan tizenöt lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, de télen ez a szám a duplájára emelkedik, vagyis csaknem 45 percenként kigyullad egy lakás – áll a közleményben.

Leggyakrabban a nyílt láng – gyertyák, mécsesek – használata okoz lakástüzet, ezeket tűzálló gyertyaalátéteket használatával lehet megelőzni. Szintén sok tüzet okoz az elektromos eszközök zárlata, a hálózat túlterhelése, így érdemes figyelni a fényfüzérek minőségére is.

Idén eddig 5800 lakástűzhöz riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit Magyarországon.

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.