Ugrás a tartalomra

Több helyen okozott áramkimaradást a télies időjárás

Létrehozva
A Nemzeti Közművek vasárnap kora délután a Facebook-oldalán azt írta: már több mint húszezer háztartásban visszaállították a villamosenergia-szolgáltatást.
Kép

Egész hétvégén kitart a ködös, párás, zúzmarás időjárás az ország területén, és különösen Békés megyében és Bács-Kiskun megyében Kecskemét, illetve Kiskunfélegyháza környékén több helyszínen okoz újabb vezetékszakadást a hálózatra fagyott jég.

A közép- és nagyfeszültségű hálózaton is előfordulnak rövidebb-hosszabb idejű áramkimaradást okozó hibák, de kollégáik napok óta megerősített létszámmal dolgoznak ezek elhárításán. A szerelők munkáját nehezíti, hogy a vezetékre fagyott dér és zúzmara egyfajta jégpalástot képez és napközben sem olvad el, így a jégréteg vastagodásával fokozódik a vezetékszakadás kockázata - tették hozzá.

Az áramszolgáltatásból kiesett ügyfelek száma 5000 és 8000 között mozgott naponta. Vasárnap a déli órákban 1800 alatt volt az érintett ügyfelek száma. Az üzemzavar főként a településeken kívül, a külterületeken élőknél okozott áramkimaradást.

A rendőrség a honlapján azt írta: Bács-Kiskun megye több településén a rendőröket is kivezényelték. A közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűncselekmények megelőzése céljából az áramszolgáltatás visszaállításáig folyamatos a rendőri jelenlét Csólyospáloson, Fülöpjakabon, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Tiszaalpáron.

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.