Ugrás a tartalomra

Miskolci tűzoltók mentettek életet az áradó Hernádon

Létrehozva
Elsodort egy embert az áradó Hernád-folyó Bőcsnél hétfőn.
Kép
Forrás: az Irány Televízió hivatalos Facebook-oldala

Meg nem erősített információink szerint egy középkorú nő kerékpárral próbált meg átjutni a felduzzadt, több mint egy méteres vízen. Az áradás magával sodorta, csak egy villanyoszlopban sikerült megkapaszkodnia. A tűzoltók segítségére volt szüksége.

Kép

– A miskolci hivatásos egység megérkezéséig az oszlopba kapaszkodott a bajbajutott nő. Két tűzoltó mentőmellényben beúszott hozzá, biztonságba helyezte és rögzítette őt, majd a tiszaújvárosi hivatásos tűzoltók csónakkal mindannyiukat a partra segítették – tájékoztatta lapunkat Dojcsák Dávid, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője.

A kimentett embert az egységek átadták a mentőknek, a mentésben a helyszínen lévő rendőrök is segítettek. Az M1 tudósítója a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településről bejelentkezve azt mondta: a nőnek a kihűlésen kívül nincs baja, de megfigyelésre kórházba vitték.

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.