Ugrás a tartalomra

Halálos tűzeset Szomolyán

Létrehozva
Füstmérgezésben hunyt el az áldozat.
Kép

Szerda reggel riasztották a tűzoltókat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szomolyára, ahol egy idős nő meghalt. A tűzoltók helyszínre érkezésekor már tűz és füst sem volt. A helyszínre riasztott készenléti szervek a családi ház egyik szobájában egy megégett ágyat találtak, azon volt a tűz áldozata, aki vélhetően füstmérgezést szenvedett. A katasztrófavédelem az eset körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja.

Ahogy a tragikus kimenetelű tűzesetek többsége, úgy ez az eset is megelőzhető lett volna egy néhány ezer forintos füstérzékelővel. A beavatkozó tűzoltók tapasztalata azt mutatja, hogy nem csak a kiterjedt, nagy tüzek szednek halálos áldozatot. Elég egy tűzhelyen elfüstölt étel, vagy egy néhány négyzetcentiméteren pusztító tűz ahhoz, hogy annyi füst keletkezzen, amely halálhoz vezethet. Az egyedül élő idős emberek otthonába különösen tanácsos füstérzékelőt felszerelni, amely már a tűz keletkezésekor figyelmezteti őket a veszélyre.

 

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.