Ugrás a tartalomra

Többen megsérültek a a kiskörei vízerőműben egy robbanásban

Létrehozva
Robbanás történt hétfő délután a kiskörei vízerőműben, többen megsérültek - tájékoztatott a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az MTI-nek elmondta: négy férfi szenvedett súlyos égési sérüléseket.

Eddig tisztázatlan okból robbanás történt a kiskörei vízerőműben - közölte Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.    

Az Országos Mentőszolgálat hétfő esti közlése szerint négy súlyos és négy könnyű sérültje van az üzemi balesetnek. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház azt közölte az MTI-vel, hogy a hozzájuk került férfi első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett, általános állapota kielégítő, vizsgálatai folyamatban vannak.  

Győrfi Pál az MTI-nek elmondta: a helyszínre 5 mentőautó és 3 mentőhelikopter érkezett, a balesetben 4 férfi szenvedett súlyos égési sérüléseket; őket Budapestre, Debrecenbe, illetve Miskolcra szállítottak kórházba. További három férfi és egy nő szenvedett kisebb sérüléseket, jellemzően zúzódásokat.      

Nagy Csaba elmondta, az önkormányzati és a hivatásos tűzoltók öt járművel érkeztek a helyszínre, az alagsorból négy embert kimenekítettek és átadták őket a mentőknek.
A katasztrófavédelem vizsgálja, hogy mi okozhatta a robbanást.    

Magyar Csilla, a település polgármestere a Facebook-oldalán közölte: "üzemi baleset történt az erőműben, a tűzoltók, a mentők és a rendőrség tette és teszi dolgát".
 

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.