Ugrás a tartalomra

Török-szíriai földrengés: a miskolci Spider is folytatja a mentést

Létrehozva
Miközben több mentőcsapat már hazakészül, a magyarok nem adják fel. Az idő múlásával csökken a bajbajutottak túlélési esélye, de amíg egy kis remény is van, küzdenek. 
Kép
Fotó: Lehoczki László Official Facebook

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője közölte, hogy már négy kutya dolgozik a Hunor mentőszervezettel. A Hunor mentőszervezet hatodik napja Antakyában tartózkodó egységéhez még két magyar keresőkutya és vezetőjük csatlakozott, így most már négy profi keresőkutyával kutathatnak váltásban túlélők után.
Mukics Dániel tájékoztatása szerint szintén a Hunor munkáját segíti a Budapesti Műszaki Egyetem három építészmérnök-statikus szakértője, aki részt vesz a csapat felderítési tevékenységében. Feladatuk, hogy felmérjék és ellenőrizzék az épületek állékonyságát, illetve figyeljék a mentés során a vizsgált romok stabilitását.
A térségben folyamatosak az utórengések, a hétfői földrengés óta 3100 volt. Az egyik 4,6-os erősségű földmozgás a szombati mentőakciótól két kilométerre történt - közölte a szóvivő.

A miskolci Spider mentőcsapatról a Lehoczki László Official (Facebook) oldalon számolt be ma reggel Lehoczki Beatrix. Mint írja: 
"Nagyon sokat dolgoznak. Kereste tegnap Őket az RTL egy bejelentkezésre, nagy nehezen elértem Őket, és azt üzenték vissza, hogy nem fog menni. Nincs idejük. Még 1 percük sincs. Egész nap dolgoznak, meg sem állnak. Ha haza jönnek mindenről be fognak számolni, de jelenleg nincs idejük riportokra.  Éjjel, amikor nagy nehezen vissza mennek a táborba, csak annyit szeretnének, hogy aludjanak. A fűtetlen sátorban. Ugyanis Nekik nincs fűtésük. Nem kaptak. A -7 -10 fokos sátorban alszanak. Amióta kint vannak, akkor melegedtek fel egy kicsit, amikor kisütött  a nap. Szóval, amikor bárki embertelen körülményekről beszél, vagy nagyon rossz körülményekről.....na, az Övék az!!! Viszont a török emberek nagyon aranyosak, egész nap etetik Őket, próbálnak meleg ételt is adni nekik, és vizet visznek. És hálásak. Mert maradnak. Mert ott vannak. Mert segítenek nekik.  Mert arra a területre rajtuk kívül nem ment kutyás kereső csapat. Senki! Csak Laciék vannak ott. Kb.: 50 darab 10 emeletes ház omlott össze. Szóval, igen! Nagyon büszke vagyok Rájuk!" 

Beatrix ezzel nincs egyedül, az egész város büszke a mentőcsapatra és lélekben velük vagyunk. A Facebook oldalukat ellepik a gratulációk és az aggódó üzenetek.

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.