Ugrás a tartalomra

Több történelmi épület megrongálódott egy tűzvészben Selmecbányán

Létrehozva
Több történelmi épület megrongálódott egy szombaton délelőtt kiütött tűzvészben Selmecbánya központjában, a tüzet a délutáni órákra sikerült stabilizálni - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Kép

Az egyelőre ismeretlen okokból keletkezett tűz az UNESCO világörökség részének számító szlovákiai város központjában lévő egyik történelmi épületben ütött ki szombaton délelőtt, majd a lángok később több más környező épületre is átterjedtek. A tüzet a jelentős számban a helyszínre érkező tűzoltóknak és a katonaságnak a szombat délutáni órákra sikerült megfékezniük.

A szerencsétlenség helyszínére érkező Eduard Heger szlovák kormányfő szombat délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta: a tűz hét épületet rongált meg, közülük többnek teljesen leégett a tetőszerkezete és némelyiknek egy-egy teljes emelete a tűz martalékává vált. Natália Milanová szlovák kulturális miniszter tájékoztatása szerint a szlovák bányamúzeum épülete és a felette lévő galéria került a legkomolyabb veszélybe.



A tűzben senki nem halt meg. A tűzoltók közlése szerint jelenleg a lokális tűzfészkek oltása zajlik, feltételezésük szerint vasárnap reggelig kell a tűzeset helyszínén maradniuk. Időközben már megkezdték a tűz lehetséges okainak vizsgálatát.

 

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.