Ugrás a tartalomra

Halálos áldozatai is vannak a házomlásnak Marseille-ben

Létrehozva
Eddig két holttestet találtak a dél-franciaországi Marseille-ben összeomlott négyemeletes lakóház romjai alatt, legalább hat embert még mindig keresnek – közölte a helyi tűzoltóság hétfőre virradóra. A hatóságok azt közölték, az eltűntek között nincs gyerek.
Kép
Fotó: Nicolas Tucat / AFP

Az MTI híre szerint Benoit Payan, a város polgármestere leszögezte: továbbra is gőzerővel folynak a mentési munkálatok.

"Ez az éjszaka a fájdalom éjszakája"

– mondta Payan.

A lakóház szombat éjjel omlott össze, a hatóságok gyanúja szerint robbanás miatt, a mentési munkálatokat pedig nehezítette, hogy a ház összedőlését követően tűz keletkezett a romok alatt. A négyemeletes ház melletti két másik épület egyes részei szintén leomlottak.

A katasztrófa hírére a helyszínre érkezett Gérald Darmanin belügyminiszter is. Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren kifejezte együttérzését az érintettekkel és hozzátartozóikkal.

(via: 24.hu)

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.