Ugrás a tartalomra

Árad a Sajó: már utat kellett lezárni

Létrehozva
A Sajó áradása miatt lezárták a Sajókaza-Aggtelek-Szin összekötő utat Sajókaza és Sajóivánka között Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében - közölte honlapján kedden az Útinform.

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Facebook-bejegyzésében azt írta, a Sajó magyarországi középső és alsó szakaszán további áradás várható. Sajószentpéternél ma délután a harmadik fokozathoz (350 cm) közeli tetőzéssel, míg Felsőzsolcánál az első fokú (300 cm) készültségi szintet mérsékelten meghaladó tetőzésre lehet számítani a szerda reggeli órákban.


Mint írták, Sajópüspökinél ma az első fok alá süllyed a vízszint, és csütörtökön már a folyó teljes magyarországi szakaszán készültségi szint alatti vízállások lesznek jellemzők. A Tarna csaknem teljes vízrendszerében apadás dominál, és a Bódva magyarországi felső szakasza is folyamatosan apad, miközben Szalonnánál és alatta lassan tovább áradt a folyó - közölték.

(MTI)

Ez is érdekelhet

hejőcsabai gyógyszertári tűz
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
HavariaBorsod-Abaúj-Zemplén
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.