Ugrás a tartalomra

A gázpalack végül nem robbant, de így is áldozatot követelt a tűz Borsodban

Létrehozva
Hétfő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Monokon kigyulladt egy épület.

A Bem József utcában álló hetvenkét négyzetméteres családi házhoz három járművel vonultak a tűzoltók – tájékoztatta lapunkat Dojcsák Dávid tűzoltó százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Ismertette: oltás közben az épületben egy idős férfi holttestét találták meg.

Egy felhevült gázpalackot kivittek a házból és lehűtötték azt, megelőzve ezzel, hogy felrobbanjon. Az épület födémje is égett, ezért az oltás érdekében a tetőt is meg kellett bontani.

A tűz keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálati eljárás indul.

A szóvivő kiemelte végül, hogy idén januárban átlagosan naponta huszonnégy lakóépületben keletkezett tűz. A nagyobb tűzesetek füstérzékelő használatával megelőzhetőek, hiszen a tűzről annak keletkezésekor tudomást szerzünk, és jó eséllyel meg tudjuk fékezni.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.