Ugrás a tartalomra

Sűrű, sötét füst szállt fel a Középszernél, a tűzoltók már a helyszínen - frissítve

Létrehozva
A közösségi oldalakra már felkerültek az első fotók és videók a tűzesetről.

Lapunk érdeklődésére Dojcsák Dávid, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője megerősítette, hogy kaptak értesítést tűzesetről.

Elsődleges információik szerint a Segesvári utca környékén csaphattak fel a lángok, tehát Hejőcsaba felé. Szemét és gumiabroncs éghet, erről kaptak értesítést.

A tűz méretét mutatja, hogy az Avasról készített fotókon is sűrű, fekete füstöt látunk. A kommentelők a Középszerre tippeltek elsőként.

Később a katasztrófavédelemtől megtudtuk, hogy a miskolci hivatásos tűzoltók elfojtották a lángokat:

- Valóban szemét, illetve kidobott gumiabroncsok égtek a Segesvári utca végén található bozótos területen körülbelül 10 négyzetméteren. A miskolci hivatásos tűzoltók a helyszínre siettek és eloltották a lángokat kéziszerszámokkal és gyorsbeavatkozó sugárral - nyilatkozta portálunknak Dojcsák Dávid tűzoltó százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. 

(A külső kép forrása: Miskolc és Én Facebook-csoport)

Ez is érdekelhet

Ismét riasztást adtak ki ónos esőre
HavariaBelföld
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt a HungaroMet.
Még mi nem lesz?! Ónos esőre adtak ki riasztást
HavariaMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Néhány tized milliméter csapadék eshet. De az pont elég lehet...
Mégsem lélegezhetünk fel: Borsodra is riasztást adtak ki!
HavariaMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A HungaroMet hófúvás veszélye miatt riasztást adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye területére.
Lakás égett Miskolcon
Havaria
A Blaskovics László utcában dolgoznak a tűzoltók.