Ugrás a tartalomra

Az ország helyzetét értékelte Orbán Viktor

Létrehozva
Az ország gazdaságának talpraállítását, tíz év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért országértékelő beszédében Orbán Viktor Fidesz-elnök, aki óva intett a "gyűlölettől és a szélsőgégesektől".
A Fidesz elnöke 12. alkalommal értékelte az ország helyzetét. Elmondta, hogy egy új kormány új korszakot hozhat az ország életében. "Gyengének látnak minket, aminek egyértelműen a gyenge kormányzás az oka [...] Itt az ideje, hogy Magyarországnak erős kormánya legyen" - fogalmazott. Orbán szerint Magyarországon ma az emberek egyik fele dühös, a másik csalódott. Előbbiek szerinte azok, akik tudták, hogy a jelenlegi kormány rossz irányba viszi az országot, míg a másik csoportba azok tartoznak, akik rájuk szavaztak, de csalódniuk kellett bennük. Nekik azt üzente, hogy nem kell megváltoztatniuk a felfogásukat, de támogatásukat várja. "Nincs reménytelen ország, csak reménytelen kormány van, ahogy nincs szegény ország, csak rosszul kormányzott ország van" - mondta.

A megújulásnak az erőre, az észre és a szorgalomra kell épülnie - mondta az ellenzéki vezető, aki hozzátette azt is, hogy az ország megújítása nehéz vállalkozás. "Megrendítően sok és nehéz feladat áll előttünk" - hangoztatta a Fidesz elnöke, aki ezért az elmúlt nyolc év szocialista kormányait okolta. Orbán Viktor szerint 10 év alatt 1 millió munkahelyet lehet létrehozni az országban, s elmondta, védeni kell a munkát, a földet, a vizet, a vállalkozásokat, a betegeket.

Az ellenzéki politikus többször utalt a szocialista kormányok által szerinte elkövetett hibákra és bűnökre, ugyanakkor azt mondta "Nem a bosszú kormányzása jön, a hibákat akkor is ki kell javítani, ha mások követték el őket". Azt is hangsúlyozta, hogy "az új kormánynak feladata lesz az elszámoltatás. Nem a bosszú kedvéért, hanem azért, hogy a jövőben ne ismétlődhessenek meg azok a hibák", amelyek szerinte az elmúlt nyolc év kormányzati politikáját jellemezték.