Ugrás a tartalomra

Politikusi reagálások az Orbán-beszédre

Létrehozva
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint az évértékelőt "sok beszéd és kevés tartalom" jellemezte. Mesterházy sajtótájékoztatót tartott a beszédről, ahol úgy fogalmazott: szerinte "Orbán úgy beszélt, mintha attól félne, hogy lehúzzák a Fidesz listájáról, ha túl sok konkrétumot árul el pártja programjáról".
A Fidesszel szorosan együttműködő KDNP "reményteljes ország reményteljes kormányfőjelöltjének" nevezte Orbánt. Halász Zsuzsa pártszóvivő szerint "aki ezek után azt állítja, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetségnek nincs programja, az süket".

Az MDF szerint az eddigiekhez hasonlóan a Fidesz és Orbán nem volt hajlandó semmit elárulni abból, mit is akar a párt kormányra kerülve. Kerék-Bárczy Szabolcs, az párt szóvivője azt mondta a magyar kapitalizmus nem a piac túlhatalma miatt működik rosszul - ahogy Orbán állította -, hanem azért, mert "az a politika, amelyet Orbán Viktor és a Fidesz is képvisel, túlzottan rátelepedett a gazdaságra". Szerinte a Fidesz éppen azokat a független pénzügyi intézményeket akarja maga alá gyűrni, mint a Magyar Nemzeti Bank vagy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, amelyek "jelentősen csökkentették annak a magatartásnak a hatását, amely Magyarországot csődközeli állapotba sodorta".