Ugrás a tartalomra

Közel négy év után újra jár Mahócára a kisvasút

Létrehozva
Fotósoknak különvonatot és személyvonatot indít május 5-én a LÁEV baráti köre és az Északerdő Zrt. LÁEV Üzemigazgatóság. A mahócai szárnyvonalon, Ortástető állomásig közlekedik majd a vonat, ott, ahol közel négy éve nem járt már a kisvasút.
Az Ortástető állomás a szárnyvonal közel felénél, a Papírgyár elágazódástól 6 kilométerre található, erdei környezetben. A mahócai szárnyvonalon a Lillafüredi Állami Erdei Vasút 2008 júniusa óta szünetelteti a menetrend szerinti személyforgalmat, mert a sorozatos sín- és kapcsolószer lopások lehetetlenné tették a közlekedést. A tolvajok sok kárt okoztak ezen a vonalon, Mahócánál teljesen felszedték a vágány anyagát.

A szárnyvonalat, a lopásokkal egy időszakban, részlegesen helyreállították, de a 2010-ben történt esőzések után újra lehetetlenné vált a kisvonattal Ortástetőre való utazás. A töltés megcsúszott, így lehetetlenné vált az utasok szállítása.

Május 5-én azonban közel négy év után útjára indul az első személyvonat, ami a Csanyik-Erdei Iskola állomásán túl is közlekedik majd. Az ortástetői állomástól egyéni kirándulásokat is tehetnek majd az utasok, könnyen megközelíthető az állomástól a Miskolci Állatkert és Kultúrpark is. A vasút iránt érdeklődőket végigvezetik azon a túraútvonalon is, amely az árvizek által megrongált pályaszakaszt tárja szem elé, s a néhai perecesi bányavasút híres Graenzenstein-alagútjának Baross-akna felőli végét is meg lehet majd tekinteni.

Az alagút eredetileg több mint két kilométer hosszú volt, Európa egyik leghosszabb bánya alagútját rejtette az erdő. A Pereces felőli végpont ma már nem látható, ám a másik vége ma is megvan, ezt kereshetik majd meg a vonatozók.

Az első, de remélhetőleg nem utolsó Ortástetőre közlekedő vonat a Miskolc-Dorottya utcai állomásról indul délelőtt fél 10-kor. Egy óra alatt érkezik a vasút Ortástetőre, ahonnan várhatóan délután 5 órakor indul vissza, Miskolcra.

Kiss J.