Magyarországon közel kilencven KEF működik városi, kerületi, kistérségi, megyei, illetve regionális hatáskörrel – ezek egyike a miskolci szervezet, mely a városban és vonzáskörzetében hangolja össze a drogprobléma visszaszorításban szerepet játszó négy alappillér – a közösség és együttműködés, a megelőzés, a gyógyítás és rehabilitáció, valamint a kínálatcsökkentés – intézményeinek munkáját.

– Fórumunkon igyekszünk összefogni mindazokat a szervezeteket, amelyek ifjúságvédelemmel és a szenvedélybetegek problémáinak kezelésével foglalkoznak Miskolc vonzáskörzetében. A prevenció mellett az ellátásba való bekapcsolás, mai kifejezéssel élve: a felépülési folyamat segítése is feladata a tagszervezeteinknek – hangsúlyozta Juhászné Ceglédi Tünde, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke.
Hozzátette, a drogprevenció a társadalom nagyobb rétegeit érinti, így a jelenlegi 17 tagszervezet többsége ezzel foglalkozik, de az ellátórendszer intézményei közül is többen tagjai a 2000-ben alakult fórumnak. A Laurusz Szociális és Kulturális Egyesület azonban mindkét területen igyekszik segíteni. Mint Honti Zalántól, az egyesület elnökétől megtudtuk, nyolc drogalternatíva programot indítottak, melynek egyik eleme, preventív jelleggel, a szabadidő hasznos eltöltése.
– Kötetlen, bizalmi kapcsolatot igyekszünk kialakítani a Vasgyár, Lyukóvölgy és Pereces fiataljaival különböző klubfoglalkozásokon, személyiségfejlesztő tréningeken és sportrendezvényeken keresztül. Ezzel is csökkenthetjük a kockázati tényezőt – mondta az egyesület elnöke.
A másik feladatuk a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása. A fogalom a szociális és mentálhigiénés tanácsadást, valamint a terápiás kapcsolatra való felkészítést egyaránt takarja. A kórházi kezelések lehetőségeiről már Tűzkő Judit, a MISEK pszichiátriai osztályának osztályvezető főorvosa beszélt. Mint mondta, kevés azoknak a száma, akik önként, kellően motiváltan érkeznek hozzájuk, és mindent meg is tesznek a leszokás érdekében.
– A többség azonban csupán addig marad, amíg a pszichés tünetek elmúlnak – mondta.
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot Kiss Gábor alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta, a városnak rendkívül fontosak az ilyen szakmai konferenciák, hiszen korábban pedagógusként maga is tapasztalta, hogy az elmúlt időszakban egyre inkább megérintette a fiatalokat a különböző kábítószerek használata.

– Mindent meg kell tenni a kábítószer-használat visszaszorítására, amihez a szakemberek és a pedagógusok, a szülők összefogására van szükség, hiszen – dicsérve a program mottóját – minden ember fontos – hangsúlyozta.
Kujan I.