Ugrás a tartalomra

Előzetesben marad Márta

Létrehozva
A bíróság elutasította a Szentpáli utcában történt tavaly augusztusi gyilkossággal kapcsolatban meggyanúsított K. Márta szabadlábra helyezési kérelmét. A masszőrnő továbbra is előzetesben van és várhatóan az ellen folytatott eljárás végéig abban is marad.
Mint annak idején beszámoltunk róla, ismeretlen tettes meggyilkolta a Szentpáli utca egyik régi házában élő K. Józsefnét, Rózsika nénit. A tetemet fóliába csomagolva találták meg a házban. A több napos helyszínelést követően nem sokkal K. Mártát, az épületben dolgozó masszőrnőt vették őrizetbe, majd meggyanúsították. Mivel a gyanúsított ártatlannak vallotta magát és nem volt közvetlen bizonyíték a bűnösségére, ezért a védője kezdeményezte a szabadlábra helyezését.

– Elutasították a kérelmet a szakértői véleményekben szereplő, távoli, közvetett adatok alapján, amelyek szerint Márta is lehetett az elkövető – közölte megkeresésünkre Lichy József, a gyanúsított ügyvédje, aki meg van győződve róla, hogy nem védence követte el a gyilkosságot.

Információnk szerint a szakértői vélemények közül kettő jöhetett szóba az elutasító határozat indokaként. Az egyik szerint a sértett blúza és a gyanúsított kardigánja közt szálkereszteződést fedeztek fel (vagyis a két ruhadarab súrlódott egymással), a másik szerint pedig a gyanúsított hajszálát megtalálták az áldozaton. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a két személy találkozott, vélhetően valamilyen testi kontaktus is történt köztük. Mivel Rózsika néni a házban lakott, Márta pedig ott dolgozott, ez még semmi különlegest nem jelent. Rontja a helyzetét, hogy a poligráfon megbukott. Ezek alapján gyilkosság miatt nem ítélik el, ahhoz viszont a példa szerint elég, hogy a legszigorúbb korlátozó intézkedést, az előzetest alkalmazzák vele szemben. Amennyiben valami különleges, számára kedvező fordulat nem történik, akkor Márta az eljárás végéig előzetesben marad.

Természetesen a rendőrséget is megkerestük. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei főkapitányság kommunikációs munkatársa elmondta, hogy továbbra is csak egyetlen gyanúsítottja van a gyilkossági ügynek. A nyomozás érdekeire hivatkozással további információt nem kívánt közölni.

Cs. L.