Az intézmény 1992-től viseli a költő nevét, fontos feladatunknak tekintik Szabó Lőrinc szellemi hagyatékának ápolását. Tanulóik rendszeres résztvevői a költő tiszteletére rendezett emlékműsoroknak, koszorúzásoknak, vers- és prózamondó versenyeknek.
Az iskola gyakran kapcsolódik a város kulturális rendezvényeihez színvonalas műsoraival. Különösen büszkék a kétévente megrendezett megyei Szabó Lőrinc szavalóversenyre, a német nyelvi szép kiejtési városi versenyre, a nyelvi estekre, a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett városi vetélkedőre, az óvodások számára szervezett nyílt napokra, vetélkedőkre, a Luca-napi vásár forgatagaira, valamint a fergeteges alapítványi bálokra.

A harmincéves intézmény szakmai téren is szép eredményekkel büszkélkedhet. Egyed Zsoltné igazgató elmondása szerint, az iskolában 1989 óta végeznek - a pedagógusok által kidolgozott egyedi program segítségével - első osztálytól magyar-német két tannyelvű oktatást.
A nyelvtanulást az általános tantervű osztályokban is szorgalmazzák, ahol arányos elosztásban, első osztálytól emelt óraszámban tanulják a német, illetve az angol nyelvet.
Első osztályos kortól vehetnek részt a tanulók az 1985-től működő rajz tagozat munkájában is, a tehetséges diákok munkáiból kiállításokat rendeznek.
- Célunk, hogy a szülőkkel együttműködve sikeres, művelt, jól nevelt, testileg és lelkileg egészséges, a közösségért, a környezetéért is cselekedni tudó, akaró személyiségeket formáljunk. Gyermekközpontú légkörben, játékos módszerekkel, örömteli ismeretszerzésre ösztönözzük a tanulókat – emelte ki Egyed Zsoltné. 2001-től a művészeti oktatás keretein belül a diákoknak lehetőségük van a képző- és iparművészet, zeneművészet, valamint a színjátszás területén is tehetségük fejlesztésére, ápolására. Iskolaotthonban, napköziben, valamint a tanítási órák után színes szabadidős tevékenységeket szerveznek. Ezek keretében játék, sportkorcsolya, néptánc, társastánc, balett, aerobik, dráma, rajz-festés, hangszeres zene, kórus és kreatív kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a diákok.
A csütörtöki gálaműsor fővédnöke Kiss Gábor alpolgármester, díszvendégei Molnár Péter önkormányzati képviselő és az Apáczai Kiadó igazgatója Esztergályos Jenő voltak.
minap.hu