Ugrás a tartalomra

Interaktív programokkal készül a Miskolc Holding

Létrehozva
Egy kiállítás gépei címmel rendez interaktív programot május 11-én, Miskolc város napján délelőtt 10 és délután 5 óra között a Miskolc Holding Zrt. a Szent István tér mögötti parkolóban, de lesznek programok az Erzsébet téren, és díjmentes városnézésre is lesz lehetőség.
A városi vagyonkezelő a tagvállalatainál jellemző speciális járművekből rendez tárlatot, melyen az érdeklődőknek járművek szakértőitől tájékoztatást is kaphatnak azok működéséről, a tagvállalat és a város életében betöltött szerepéről. Ezeket az autókat, járműveket, gépeket szinte nap mint nap látjuk, találkozunk velük az utcákon, de sokszor nem tudjuk, hogyan, mi módon működnek, milyen feladatokat látnak el.

A kiállított járművek, gépek között éppúgy megtalálható majd a múlt, mint a jelen és a jövő is.

Múlt, jelen, jövő


A múltat képviseli majd például az Ikarus 31-es veterán busz és a szintén veterán Tűzoltó (locsoló) autó. Az Ikarus 31-es típusú veterán buszból Miskolcon 16 db közlekedett 1957-1966 között. Az Ikarus 31 a gyár egyik univerzális típusa volt, a gyártás az ötvenes évek végétől a hetvenes évek elejéig tartott. Ez a jármű 1959-ben készült, 2004-ben került az MVK Zrt.-hez roncs állapotban, de a szakemberek gondos munkájának köszönhetően, a restaurálás során a felújított vázra 90 százalékban az eredeti lemezek kerültek vissza, így igazi kuriózum.

Skoda Liaz 8 hengeres "nyugdíjas" tűzoltó autó, amely képes vizet tárolóból felszívni és vezetékes rendszerről egyaránt tölteni. Hőségriadó esetén az aszfaltburkolat és a villamos sínek locsolására alkalmas, faültetés, virágültetés időszakában kertészeti célú locsolásra is használják.

A jelenre, és már kicsit a jövőre is bőven lesznek érdekes példák. Ilyen az ipari kamerás autó, a jószerével csak télen látható hókotró, vagy a "kukás autó", de lesz füstköd generátor és a Grundomat földrakéta is.

E két utóbbi közül a ködfejlesztő berendezés egészségre ártalmatlan petróleum származékból készít fehér színű ködöt, amely az illegálisan kialakított, szabálytalan csapadékbekötések felderítésében nyújt segítséget.

A Grundomat földrakéta pedig a kompresszor által előállított sűrített levegő energiáját felhasználva halad a talajban, így a tömörített falú talajüregben elhelyezhető a kívánt vezeték. Ez a gép a közmű vezetékek kitakarás nélküli építésénél rendkívül gazdaságos, a már beállt épített környezetekben használják.

volvo-hybrid-busz-120402ml_05.jpg

A jövőt hírnöke a VOLVO 7700 Hybrid busz, amely az egyik legkörnyezetkímélőbb autóbusz. Az autóbusz hibrid meghajtással rendelkezik, dízel- és egy villanymotor is található benne, melyek akár egymással párhuzamosan is hajthatják a járművet. Ez a technológia 25 százalékos üzemanyag-megtakarítást eredményez. Elinduláskor, illetve kis sebességnél a járművet a villanymotor hajtja, így ilyenkor a környezetszennyezés és a zajszennyezés is nulla.

Masszázs, Szauna Szeánsz, városnézés

Akik pedig egy kis feltöltődésre, relaxációra vágynak, felkereshetik a Miskolci Turisztikai Kft. sátrát az Erzsébet téren, ahol igénybe vehetnek egy 5 perces vállövi (hát, nyak, váll) masszázst, valamint "kipróbálhatják" a Szauna Szeánszot "szárazon".

A látogatók szomját miskolci csapvízből készített szóda fogja enyhíteni.

Mint arról beszámoltunk, idén is lesz városnézésre lehetőség az MVK Zrt. veterán autóbuszával Idén a Szent István téri parkolóból fog indulni a pénteki napon 11, 14, 15, 16 órakor a jármű, amelyen az utazás díjmentesen vehető igénybe, különleges szolgáltatásként pedig idegenvezetést is hallhatnak majd a veterán buszos "belváros nézésen".

A programok miatt az említett parkolót lezárják nagy részben május 11-én.

minap.hu