Ugrás a tartalomra

Kezdenek a vitorlások

Létrehozva
Szombaton a különböző típusú vitorlások siklanak majd a Miskolchoz közeli Mályi tavon, ugyanis ekkor rendezi meg a Miskolc-Mályi Vitorlás Sport Club a Hlavnyai László emlékversenyt.
A meteorológiai jelentésből szeles időjárás olvasható ki, így izgalmas verseny várható. Boros Ferenctől, a verseny, felelős rendezőjétől megtudtuk, hogy a vasárnap csak amolyan biztonsági tartalék, és kizárólag abban az esetben jöhet számításba, ha szombaton közbejön valami.

– Természetesen előfordulhatnak váratlan események – mondta Boros Ferenc. – Amennyiben orkánszerű szél kerekedik, akkor nyilván nem mehetnek ki a tóra a hajók, ebben az esetben csúszhat a verseny. De a szélcsend sem lenne jó, mert annak sincs értelme, hogy kifutnak a vitorlások és aztán rögvest le is horgonyozhatnak, mert szellő sem rezdül. Azért tervezünk két nappal, mert így biztos, hogy az egyiken meg tudjuk rendezni a viadalt – tette hozzá.

vitorlasok_malyiban.jpg

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből húsznál is több indulóra számítanak a különböző hajóosztályokban. A versenybíróság elnöke Csorba Dávid lesz. A küzdelmeket a következő hajóosztályok képviselőinek rendezik meg: Optimist, Sikló, Sikló 4,7, Kalóz, Finn. Nevezni az MMVSC Mályi-tavi telepén lehet, május 12-én, szombaton reggel fél kilenc és kilenc óra között.

A nevezési díj felnőtt sportolóknak 1000,- Ft/fő, az 1994. január 1-jén és azután született ifjúsági és serdülő versenyzőknek 500,- Ft/fő.

A szervezők öt futamot szeretnének lebonyolítani. Szombaton az első futamban rajthoz állók délelőtt 10 órakor vágnak neki a táv megtételének. A versenypálya a széltől függően háromszög vagy virsli pálya lesz. Hajóosztályonként az első három helyezett díjban részesül.

Hlavnyai László, akinek az emlékére minden évben megrendezik ezt a viadalt, a MÉMTE (azóta megszűnt) vitorlás szakosztályának az egykori e volt. Sokat tett a sportág népszerűsítése érdekében. Fáradtságot nem ismert, azért dolgozott, hogy a miskolci, borsodi sportbarátok minél többen használják ki a megyeszékhelyhez közeli tó kínálta lehetőségeket. Versenyek sorát szervezte, és tehetséges sportolók sorát nevelte.

D. L.