Katára egy délelőttös műszak várt a piacvezető Hell modern palackozó üzemében, ahol laboros munkakörben ismerkedett az energiaital gyártás és minőségbiztosítás különböző fázisaival.
A Hell Energy – ahogyan már számtalanszor tanúbizonyságot tett segítő szándékáról – a jótékony felhívásról értesülve nem habozott, hogy felajánlásával a nemes ügy, a robogós mentőszolgálat elindulásához szükséges összeg előteremtése mellé álljon. Korábban egyszer már hasonló segítséget nyújtott a borsodi székhelyű cég, amikor Ördög Nóra munkanapját vásárolta meg, aki a 2010-es Salgó-Gemer Rallye-n navigálta a Hell Racing Team rali pilótáját, Turi Tamást. Idén a száz százalékban magyar tulajdonú cég választása nem másra, mint Sarka Katára esett, akinek a tavaly átadott palackozóüzemben kellett dolgoznia.
Kata korán reggel érkezett meg az energiaital-gyártó Szikszó határában lévő töltőüzemébe. A beléptetés, a kötelező szondáztatás, valamint a munkavédelmi oktatás után, a szigorú élelmiszerbiztonsági előírásoknak megfelelően munkaruhát és védőcipőt, valamint sapkát magára öltve jelentkezett a laborban az első feladatra. Az alkalmi laborosnak szegődött két gyermekes anyuka rögtön a „sűrűjébe” csöppent, első teendőként a pasztőröző berendezés működését kellett ellenőriznie, ami azért fontos, mert a termék eltarthatósága ennek a berendezésnek a helyes működésén múlik. Ezután a töltőgép felületéről mikrobiológiai mintavételezést kellett végeznie, amely munkafolyamattal a töltés sterilitását ellenőrzik.

A nap során Kata gyakorlatilag a modern töltő gépsor minden egyes fázisával megismerkedett az energia ital dobozba kerülésétől egészen a termék csomagolásáig és a raktározásáig. Az üres dobozt ellenőrző gépnél – egy kísérlet során – arról is meggyőződhetett, hogy a Hell Energy üzemében nem kerülhet „porszem a gépezetbe”: a töltősor ugyanis a szándékosan papírgalacsinnal szennyezett dobozt rögtön kiselejtezte. Kata tetszését nagyon elnyerték a gyárban alkalmazott elektromos targoncák is, amelyeket – megfelelő vezetői engedély hiányában – ugyan nem vezethetett, de egy fotó erejéig azonban „kipróbálhatott”.
A gyárban uralkodó szokásoknak megfelelően a délelőttös műszak tízórai szünetében a kollégákkal együtt Kata is elfogyasztotta az otthonról hozott szendvicsét az üzemi étkezdében. A műszak második felében a vízkelező helységből kellett az ásványvíz minőségű, saját artézi kutakból származó vízből mintát venni az analitikai vizsgálat és a mikrobiológiai leoltás számára, amely folyamatot az előírásoknak megfelelően két óránként ismétlik a Hell üzemében. A laboratóriumi vizsgálatok elvégzése után még utolsó feladatként doboz zárás-ellenőrzést kellett Katának megcsinálnia.

Ezután már csak a felmerülő, érdeklődő kérdések áradatára kellett a Hell munkatársainak válaszolniuk, hiszen Kata annyira belejött a nem épp hétköznapi munkába, hogy mindent tudni akart az energiaital palackozásról: „Bevallom, hozzá vagyok szokva a korai keléshez, bár nem a munkába indulás, hanem a gyerekek miatt, így ez nem okozott gondot. Nagyon sok érdekes dologgal ismerkedtem meg és teljesen lenyűgözött az a precizitás és higiénia, amit tapasztaltam. Én amúgy is tisztaságmániás vagyok, úgyhogy remekül éreztem magam a Hell gyárában, ezt a munkakört abszolút testhez állónak éreztem, úgyhogy örülök, hogy a felajánlott munkámat ebben a szuper gyárban tölthettem el!”
minap.hu