Ugrás a tartalomra

Árokba esett és belefulladt a talajvízbe

Létrehozva
Tragikus baleset történt a két ünnep közt az Avason. A Felsőruzsin körúton egy fiatalember beleesett a távhővezeték építés munkagödrébe, eszméletét vesztette és belefulladt az összegyűlt talajvízbe. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálódik.
Az Avason terjedő hírrel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget.

– A bejelentés december 29-én, délután 4 óra után futott be a rendőrségre, hogy a Felsőruzsin 30. szám szomszédságában, a geotermikus távhővezeték építési gödrében találtak egy fiatalember testét – erősítette meg a hírt Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa. A helyszíni szemle alapján kiderült, hogy 2,5-3 méteres mélységű gödörről van szó, amelynek az alján mintegy 30 centiméter magasan állt a talajvíz, amelybe egy 22 éves, miskolci fiatalember beleesett, eszméletét vesztette és a vízbe belefulladt. Dobi Tamás külön felhívta a figyelmet arra, hogy az orvosi szakvélemény alapján az idegenkezűség kizárható. 

– A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a rendkívüli haláleset körülményeit – közölte a kommunikációs munkatárs. – Ennek keretében megvizsgálják azt is, hogy az előírásoknak megfelelően ki volt-e kordonozva a helyszín. Amennyiben ezzel kapcsolatban hiányosságokat állapítanának meg, akkor felmerülhet a foglalkozás körében elkövetett, halált okozó bűncselekmény gyanúja és büntetőeljárást indít a rendőrség.

A Pannergynél tudnak a balesetről, azonban ezzel kapcsolatban a rendőrségi vizsgálat hivatalos lezártáig nem kívánnak nyilatkozni.

Cs. L.