A „Bartók+…” Miskolci Operafesztivál 2007-ben elindított egy különleges koncertsorozatot. Az Opera-Rock Show keretében a klasszikus zenét a rock muzsikával ötvöző formációk léptek színpadra, szimfonikus zenekarral és kórussal. A sorozat második évében, 2008-ban, a holland Epica adott különleges koncertet az operafesztiválon, miskolci művészekkel közösen.
Az Epica dupla CD-t adott ki az akkori koncertről, The Classical Conspiracy, Live in Miskolc, Hungary címmel – az Opera-Rock Show első évében, 2007-ben a svéd Therion együttes látogatott Miskolcra, akik két CD-vel és egy DVD-vel emlékeztek meg az előadásról, a koronggyűjtemény címe: The Miskolc Experience.
A hat tagú, holland formáció 2013-ban ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, ezért idén különleges show-val készülnek hazájuk közönségének. Az egyedi koncer, a Retrospect (Visszapillantás) című előadás tulajdonképpen a miskolci klasszikus koncert újrajátszása lesz, hiszen a rockbanda március 23-án, Eindhovenben újra kórussal és szimfonikus zenekarral lép fel.
Az előadásra tehát Hollandiába utazik majd a kibővített Reményi Ede Kamarazenekar és a Miskolci Nemzeti Színház kórusa, hiszen ahogy az Epica tagjai elárulták, a miskolci művészek nagyon magas színvonalú szakmai teljesítményt nyújtottak 2008-ban. A miskolci koncertprogramot kibővítik az azóta megjelent nagylemez néhány dalával, de természetesen az emlékezetes születésnapi koncertről filmet is forgatnak, amelyet DVD-n jelentetnek majd meg.
K. J.