Zene, ének, tánc, minden megjelent a Fölszállott a páva című tehetségkutatóban, amelyet újra műsorra tűztek - a '70-es években már létezett hazánkban ez a tehetségkutató. Miskolcot Bárdos Zsuzsa és Körmöndi Tamás képviselte, akik egészen a középdöntőig meneteltek. Az év végén Bárdos Zsuzsával idéztük fel többek között a tehetségkutatón szerzett élményeket, tapasztalatokat.
– Mit jelent a néptánc az életükben?
– Mindketten gyerekkorunk óta foglalkozunk a tánccal. Tamás szülői és iskolai ösztönzésre kezdett el a Szinvavölgyi Táncegyüttes utánpótlás csoportjába járni. Számomra is elsősorban családi indíttatás, hisz ebben nőttem fel, a szüleim mindig is szerették ezt a műfajt, még ma is táncolnak. A néptánc meghatározza az életünket. A munkánk, hivatásunk. Oktatjuk a gyerekeket, igyekszünk jó példát mutatni. Otthon is szól a népzene. Az ember önkéntelenül is keresi a szépet, s a saját kultúrájukat ismerő emberek elfogadóbbak más kultúrákkal szemben is. Igyekszünk Bartók gondolata szerint – csak tiszta forrásból – elmenni a gyökerekig. Erdélyben, de Magyarországon is élnek olyan emberek, akiknek ez még sajátja. Sokat lehet tőlük tanulni, nem csak táncból, zenéből, hanem emberségből is. Szeretnénk, ha a mi gyerekeink, unokáink is megérthetnék, milyen volt a régi falusi élet, az egyszerű parasztemberek milyen csodákat hoztak létre életük szebbé tételére.
– A Szinvavölgyi Táncegyüttes komoly szakmai megbecsülésnek örvend. Milyennek látja a jelent, a jövőt?
– Jóna István igazgatónk mondása szerint Szinvavölgyi van, volt és lesz. A folytonosságra a mi történetünk is jó példa, hiszen prücsök korunk óta vagyunk az együttes tagjai, az utánpótlásban kezdtünk, ma már több mint 10 éve a felnőtt együttesben táncolunk. Jelenleg a műhely körülbelül 200 főt számlál, hat csoportban, az óvodás generációtól egészen a szeniorokig. A műhely a város meghatározó kulturális csoportja. Rendszeresen fellépünk a helyi ünnepségeken, kulturális műsorokon, és a környéken is sok rendezvényre invitálnak. A szakmai eredmények magukért beszélnek. 2007-ben Miskolci Múzsa díjas lett a műhely, de többszörösen kiválóan minősültünk a szakmai minősítő versenyeken is. Gyermekcsoportjaink minden évben részt vesznek a Néptáncantológia országos rendezvényen, ahová az előző év legkiemelkedőbb produkcióit hívják. Nagyon lelkes az utánpótlás, már maguk is készítenek egy-egy együttesi alkalomra koreográfiát.
– A néptánccal igazán különleges magyar hagyományt éltetnek. Miért fontos, hogy ne hagyjuk nemzetünk hagyományait a mai világban sem elveszni?
– Erre a legjobban a Fölszállott a páva verseny döntőjében is nyilatkozó Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, népzenegyűjtő szavaival tudnék felelni – „Addig leszünk magyarok, míg magyarul énekelünk és táncolunk”. Ez egyre fontosabb, hiszen rengetegen vándorolnak külföldre. Jó volna, ha ez a méltán híres nemzet Európa szívében, az Európai Unióban megmaradna önmagának. Sőt, újra megismerné azt, ami az övé, és büszke lenne a saját hagyományára, zenéjére, táncára. Olyan közösségteremtő, közösségre nevelő erő ez, amit bárki megtapasztalhat egy jó táncházban vagy akár egy táncegyüttes, táncos baráti társaság tagjaként. A világon máshol nincs ilyen gazdag néprajzi anyag, mint nálunk. Mindez bárki számára elérhető. Sok külföldi a csodájára jár. Eljönnek táncházakba, tánctáborokba, kanadaiak, japánok is járják a csárdást, a legényest. A kultúránk köszöni szépen, jól van. Nem is igazán ápolni kell, inkább odafigyelni, és megismertetni. Nem véletlenül vették fel a táncház-mozgalmat is az UNESCO kulturális és szellemi örökségének listájára. Több környező országban ennek példáján indítottak saját nemzeti táncházat.
– Miért szerették volna az egész ország előtt megmérettetni magukat?
– Nem a díjazás motivált. Természetesen örültünk a különdíjunknak, amit Szeles Lajos csizmadia mester ajánlott fel – mindkettőnk számára készít egy-egy pár csizmát és táncos cipőt. Inkább az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a műfaj szépségeire. Abban reménykedünk, hogy kicsit ellensúlyozva a kereskedelmi csatornák könnyűzenei vetélkedőit, visszacsempészte a verseny a régi Ki mit tud?-ok hangulatát.
– A verseny mennyire tudja felkelteni a fiatalok érdeklődését, akár a néptánc irányába?
– A műsor készítői épp a fiatalokat célozták meg, hiszen maga a megfogalmazás, és a résztvevők korosztálya is hozzájuk közelálló. Sok fiatal ismerősről tudom, hogy ott ült a képernyő előtt, természetesen a tanítványok, csoporttársaink is. Még most is érkeznek visszajelzések. Hallottam olyat is, hogy a műsor hatására kaptak kedvet gyerekek a néptánc és népzene tanulásához. Ezzel úgy gondolom, elérte célját a program.
– Mit gondol a mezőnyről?
– Új ismeretségeket kötöttünk a műsor idején, nekik szurkoltunk is, például a Fokos zenekar és Kubinyi Júlia. Sok résztvevőt régi ismerősként köszöntöttünk, mint a Jászság Népi Együttest és a Parapács zenekart. Mindkét csapat kategóriája győztese lett, aminek nagyon örültünk. Nem volt véres versenyhangulat, a televízió dolgozóival is jó viszony alakult ki, nagyon segítőkészek voltak végig, velük is köttettek értékes ismeretségek. Minden tiszteletem a stábé, hiszen az MTVA kulturális szerkesztőségében történt leépítés őket is érintette, mégis becsülettel, emberséggel elvégezték a munkájukat, még a felmondólevelükkel a kezükben is.
Kiss J.
Fotó: Farkas József