
A teleppel szomszédos áruház parkolójában gyülekeztek az ellenőrzés résztvevői, majd az Ötödik utcában kezdték a feladatukat. Az utca két oldalán haladva sorban csengettek be az épületekbe. Az akciót irányító Takács János, a közterület-felügyeleti és rendészeti osztály osztályvezető-helyettese elmondta, hogy rutinellenőrzést tartanak, amelyben 15 közterület-felügyelő, polgárőrök, rendőrök, a szociális osztály, valamint a gyámügy képviselői vesznek részt. Első sorban a lakcím-bejelentési kötelezettségnek megfelelést, a szemétszállítási szerződés meglétét és az ebrendelet betartását ellenőrzik. Új elemként jelent meg az állattartási törvény. Amennyiben valaki haszonállatot tart az ellenőrzött övezetben, akkor arra is kitérnek, hogy betartják-e a törvényben előírtakat. Igaz, amíg elkísértük őket, az ellenőrzés közben erre egyetlen egy esetben sem volt szükség, ugyanis csak kutyákat láttunk a portákon. Az utcán, az emberektől nem zavartatva több kutya is kóborolt. A hideg ellenére kisebb csoportokban ácsorogtak a lakók. A kíváncsiság kihozta őket a házakból.

– Örülünk neki, mindenki takarít maga előtt, a házak rendben vannak – mondta Nagy Józsefné az ellenőrzésekkel kapcsolatos érdeklődésünkre. Nincs ellenvetés, pedig volt többször is ellenőrzés, tavasszal, nyáron, ősszel és nem rég is – magyarázta a nő. Ami azt illeti, az említett takarítás ellenére még van mit tenni a környéken bőséggel…
– Jó a rend, más az udvar is – állította Galamb Miklós rokkantnyugdíjas, aki mintegy igazolásként seprővel a kezében állt a kapuban. Az ellenőrzésekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy véleménye szerint vannak, akik megijednek a hatóságokat látva.

– Nem dolgoznak, nagy a szegénység – mondta az idős ember, aki szerint azért jobban megcsinálják az udvart, a környéket, mint korábban. A beszélgetés közben nosztalgiázva felidézte az évtizedekkel ezelőtti állapotot, amikor még nem ilyen lepusztult állapotban voltak a számozott utcák, mint jelenleg.
A közüzemi szolgáltató cégek nem vettek részt ezen az ellenőrzésen. Mint Takács János elmondta, amennyiben visszaélés gyanúját észlelik, akkor telefonon értesítik a cégeket.

Cs. L.
fotó: Juhász Á.