Ugrás a tartalomra

Új év a szimfonikusokkal

Létrehozva
Idén is számos alkalommal élvezheti a közönség a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjeit. A zenekar már az év első hetében, három alkalommal is a nagyérdemű elé áll, ám ezúttal a Miskolci Nemzeti Színházban zenélnek.
A hagyományokhoz híven idén is különleges hangzású koncerttel ünnepli a miskolci zenekar az új évet. Az új esztendő első hétvégéjét tehát máris az együttessel töltheti a közönség, hiszen pénteken, szombaton és vasárnap is felcsendülnek az izgalmas hangok a Miskolci Nemzeti Színházban.

A repertoár rendkívül színesnek és szórakoztatónak ígérkezik, hiszen a műsorban helyet kaptak híres nyitányok, keringők, polkák, indulók és operettáriák is elhangzanak majd. A szimfonikusokat a zenekar művészeti vezetője, Kovács László vezényli majd, a programban pedig olyan ismert és elismert művészek működnek közre, mint Bódi Barbara és Peller Károly. Utóbbit a Budapesti Operettszínház közönsége rendre hallhatja, de a populárisabb érdeklődők számára is ismerős lehet, hiszen egy országos sorozatban is vállalt már szerepet. A több műfaj pedig Az eredeti program szerint Janza Kata lépett volna színpadra a szimfonikusok koncertjén, ám betegsége miatt le kellett mondania a fellépést, így a Budapesti Operettszínház primadonnája, Bódi Barbara érkezik Miskolcra.

A miskolci teátrumbeli koncert fellépői között szerepel Kapócs Zsóka is, aki Karády Katalin klasszikusnak mondható dalaival varázsolja majd el a közönséget, de a szimfonikusok vendége lesz a Szinvavölgyi Táncegyüttes is.

K. J.