A közlemény szerint a két ország a karácsony előtti napokban véglegesítette azt a megállapodást, amellyel hamarosan csatlakozhatnak a több más nemzet által üzemeltetett központhoz.
Hozzátették, hogy az Észak-atlanti Tanács (NATO) 2009 októberében indította el az intézményt, amely a NATO első, Magyarországon akkreditált szervezete.
A központ szakmai programjával támogatja a NATO katona-egészségügyi célkitűzéseinek megvalósítását és a szövetség egészségügyi átalakítását, illetve az ott dolgozó szakemberek új szabványokat alakítanak ki és egységesítik az orvosi kifejezéseket, jelentéseket, doktrínákat.
A központ megalapítója - mint "keretnemzet" - Magyarország, melyhez korábban csatlakozott szponzoráló nemzetként a Csehország, Franciaország, Hollandia, Németország, Olaszország és Románia - olvasható a közleményben.
A katona-egészségügyi központ feladata a fenntartható orvosi támogatás biztosítása. Ez magában foglalja a csapatszintű egészségvédelmi és megelőző tevékenységeket, valamint a hadszíntéri sebesültellátást, utógondozást és rehabilitációt is.
MTI