Ugrás a tartalomra

Van, ami drágult, van, ami nem

Létrehozva
Nem változott januártól a tömegközlekedés díja Miskolcon, tavalyi árakon vehet bérletet az utazóközönség. Drágábbak viszont a strandbelépők, és magasabb a parkolás díja is, a 2012-es parkolóbérletek érvényessége pedig január tizedikén lejár.
A Barlangfürdő tavalyi árakon látogatható januártól, a Selyemréti Strandfürdőben viszont emelkedtek a belépők árai, és új konstrukcióban kínálják a bérleteket is. Az idősebb törzsvendégek nem örülnek az új típusú bérleteknek, a fiatalabbak megértik a változást, ám mindenki azt szeretné, ha a fürdő is fejlődne.

A felnőtt belépők ára 850 forint lett januártól. A Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója szerint Észak-Magyarországon a selyemréti fürdő kínálja a legolcsóbb belépőket az úszás szerelmeseinek. A miskolci és a szikszói uszoda is jóval drágább, mint a villanytelepi strand.

– A felnőtt jegyár csak az inflációval növelve emelkedik. Eddig évekig nem emeltünk árakat, most azonban már muszáj volt egy kicsit – magyarázza Czinkné Sztán Anikó.

A 2012-es parkolóbérletek január tizedikéig érvényesek. Ezekben a napokban három helyszínen lehet megváltani az új bérleteket: az Arany János utcai székhely mellett a Győri kapuban és a Széchenyi utcában is működtet kihelyezett pénztárakat a RégióPark Kft.

A mélygarázsokban kedvezményes áron parkolhatnak a miskolciak, azonban a felszíni árak növekedtek óránként 5, 10, illetve 20 forinttal zónától függően. Részletek itt olvashatók.

A tömegközlekedés ára nem változik, a buszokon és villamosokon január hetedikéig lehet utazni a december havi bérletekkel.

J. A.