Egészen rövid pihenő után a szezon talán legkeményebb menetelése vár a jégkorong MOL Ligában szereplő Miskolci Jegesmedvékre. Péntek délután 6 órától a legnehezebb terepen, a bajnok Dunaújváros otthonában szerepel a miskolci jégkorongcsapat. 48 óra elteltével, vasárnap már a Miskolci Jégcsarnokban lép jégre Tim Kehler legénysége: a 18 órakor kezdődő mérkőzésen a Brassó csapata lesz a Macik ellenfele. Másnap, január 7-én, hétfőn, 18.30-tól újra hazai jégen folytatódik a menet, amikor is az FTC érkezik majd Miskolcra. A Brassó és a Ferencváros elleni mérkőzést megtekinthetik majd a Miskolc Televízióban.
Még pénteken, kosárlabdával indul a teremlabda-sportok éve, mégpedig miskolci erőpróbával: a férfi felnőtt NB II-es kosárlabda bajnokság keleti csoportjában, az egyetemi körcsarnokban 19.15-kor MEAFC – MVSI találkozót rendeznek.
Szombaton a fővárosban lép parkettre az új év első bajnokiján a DKSK a Vasas otthonában. Az első osztályú női kosárlabda pontvadászat tizenhatodik fordulójában Peresztegi Nagy Ákos együttese 18 órakor kezdi mérkőzését. Szintén szombaton, ugyancsak idegenben lépnek pályára a Miskolci SzFSE floorballosai, még pedig Komáromban, a helyi B csapat ellen.
Rossz hírrel indult az esztendő a női futsal NB I bajnoki címvédője, a DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont számára. Mint arról beszámoltunk, két válogatott játékosa, a kapus Nagy Tünde, valamint a csapatkapitány, a 2012-ben az év játékosának választott Csepregi Gabriella a másodosztályban szereplő Rába ETO csapatába igazolt. Sárréti Géza csapata immár nélkülük játssza le első 2013-as bajnokiját, vasárnap 15.30-tól, Kiskunfélegyházán.
A hétvége sportprogramja:
Január 4., péntek
Jégkorong MOL Liga. Dab.Docler – Miskolci Jegesmedvék, 18.00.
Férfi felnőtt NB II-es kosárlabda bajnokság keleti csoport. MEAFC – MVSI. Egyetemi körcsarnok, 19.15.
Január 5., szombat
Női kosárlabda NB I 16. forduló. MKB Euroleasing Vasas – Work Force DKSK-Miskolc. Budapest, 18.30.
Floorball OB2: 7. forduló. SZPK-Nokia Komárom „B” – Miskolci Szabadidőközpont FSE, 13.00.
Január 6., vasárnap
Női futsal NB I: 11. forduló. Astra Kiskunfélegyháza – DVTK-Vénusz-Szabadidőközpont, 15.30.
Jégkorong MOL Liga. Miskolci Jegesmedvék – ASC Corona Brasov, Miskolci Jégcsarnok, 18.00.
Január 7., hétfő
Jégkorong MOL Liga. Miskolci Jegesmedvék – Ferencváros-ESMTK, Miskolci Jégcsarnok, 18.30.
minap.hu