Nagy érdeklődés kísérte a sajtótájékoztatót, a kassai Fő utcán (Hlavná ulica) lévő patinás épület nagytermét teljesen megtöltötték a televíziós stábok és az újságírók, rádióriporterek, fotósok hada.
A házigazda, Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul köszöntötte a vendégeket. Emlékeztetett rá, hogy Kassa városa az Interface 2013 programmal nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2013 címet, amely középpontjában a kreativitás szerepel. A város magyar történelemben betöltött szerepére, a környéken élő magyarokra tekintettel, és a térségben tapasztalható jó szlovák-magyar kapcsolatok alapján az EKF programjainak struktúráját figyelembe véve a főkonzulátus is bekapcsolódott a programsorozatba. A főkonzulátus által szervezett programok keretében lesznek zenei és táncos produkciók, kiállítások is. A főkonzul megköszönte a kassai partnereknek az együttműködést.
A főkonzulátus által szervezett magyar kulturális programok az Európa Kulturális Fővárosa nyitónapján, tehát január 19-én és 20-án kezdetüket veszik, központjuk a Thália Színház lesz.A Löffler Béla Múzeumban (Vojtech Löffler Múzeum) január 31-én nyitják meg a magyar kortárs képzőművészek nagyszabású tárlatát. Tavasszal lesz Kassán Rackajam koncert, fellép Szemző Tibor és a Takarmánybázis, és az Egy Kiss Erzsi Zene.

A Zsidó Kulturális Fesztiválon is képviselteti magát Magyarország. A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Budapest Klezmer Band is koncertet ad Kassán. A Benyovszky táncjátékot valószínűleg a megújuló kassai amfiteátrumban mutatják be a Honvéd Együttes közreműködésével, zenéjét a Ghymes együttes két tagja, Szarka Gyula és Szarka Tamás szerezte. A nemzetközileg ismert Szegedi Kortárs Balett fellépése is nagy attrakció lesz. A Kaszárnya Kultúrparkban lép fel a Budapest bár (modern, kávéházi cigány zenével). A Szent Erzsébet-székesegyházban a Pro Musica kórus ad egyházzenei koncertet. A Kelet-Szlovákiai Múzeumban ősszel három hónapon át lesz megtekinthető a Budapest-Kassa urbanizációs kiállítás, amely középpontjában a századforduló városfejlesztései lesznek.
– Szeretnénk, ha minél többen látogatnának ide, Kassára, Európa Kulturális Fővárosába Magyarországról – zárta a programismertetést Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul, aki az alkalmat megragadva felkérte Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét, hogy ismertesse Miskolc kassai programjait.

Kriza Ákos először is megköszönte a főkonzulnak, hogy katalizátorként segíti az egyébként is kitűnő városközi kapcsolatokat. Az együttműködés keretében Kassa jó lehetőséget kínál arra, hogy teszteljék, bemutassák Miskolc kulturális programjait, turisztikai csomagjait. Polgármesteri szinten is látogatják egymás rendezvényeit.
– Európa Kulturális Fővárosa nemcsak Kassának, hanem Miskolcnak is nagy lehetőség – jelentette ki Kriza Ákos. Ez alatt azt értette, hogy a jelentős fesztiváljainkat bemutatják a felvidéki városban, illetve az EKF miatt Kassára látogató turisták remélhetően eljönnek Miskolcra is. Ennek érdekében két éve elkezdték az előkészítést, egyeztetetést, tavaly szeptemberben egyezményt írtak alá a 2013-as kulturális és turisztikai programok összehangolásáról.
Az EKF két napos nyitányával kapcsolatban Kriza Ákos elmondta, hogy az első napon, január 19-én a Miskolc-ház programjainak középpontjában a népi kultúra áll majd (többek közt fellép a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, az Esztenás zenekar, a Czemende zenekar), a 20-ai programok pedig a (XX.) századelő polgári korát idézi meg (fellép például a Ködmön Formációs Táncegyüttes és a Miskolc Dixieland Band). Párhuzamosan turisztikai és gasztronómiai bemutatót tartanak, ezzel kapcsolatban a polgármester külön szólt a miskolci kolbászról, a miskolci perecről, a térség borairól és pálinkáiról. A kocsonyafesztivál ízeiből is bemutatót kapnak a kassaiak. A rendezvénynek egyébként Kassa városa lesz a díszvendége Miskolcon.

– Együttműködésünk Magyarországgal rendkívül jó, amit ittlétünk is jelez. Miskolc városával is kiváló a kapcsolatunk – szögezte le Richard Rasi, Kassa főpolgármestere. – A felsorolt programok is jelzik: miért jó, hogy itt van Kassán a főkonzulátus. Az Európa Kulturális Fővárosa titulus számunkra nem csak a kultúra terén jelentős. Hiszünk abban, hogy gazdasági fellendülést is hoz számunkra és a közeli Miskolc számára is – tette hozzá barátságosan. Emlékeztetett rá, hogy mind a két városnak hasonló a problémája, nevezetesen az ide látogató turisták máshol szállnak meg. Ezen szeretnének változtatni. Mivel közeli városokról van szó, így a Kassára látogató turistákat az együttműködés keretében szeretnék Miskolc felé „terelni”.
Az elmúlt két évben szorosabbra fonták az együttműködést. Ennek keretében járt a főpolgármester az őszi miskolci sörfesztiválon, és készül a kocsonyafesztiválra is, amelyen Kassa saját standon mutatkozik majd be. Richard Rasi zárásként azon reményének adott hangot, hogy közösen sikerül legyőzni a vidékiség hátrányait.
A sajtótájékoztató zárásaként Renata Lenartova, Kassa alpolgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy a 2013-as programkínálatban szerepelnek majd olyan magyar emblematikus figurák is, mint például Márai Sándor. Az Európa Kulturális Fővárosa programját számos magyar, miskolci rendezvény színesíti majd, amelyek olyan nívós helyeken mutatkozhatnak be, mint a Kelet-Szlovákiai Múzeum és a Löffler Múzeum.
Csontos László