Az Országgyűlés a 2012. évi CXXVI. törvényben rendelkezett az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara létrehozásáról. A minden eddiginél szélesebb bázison megalakuló új köztestület kiterjed a teljes élelmiszer-előállítási láncra, azaz alanyi jogon tagja lesz a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az agráripar és a vidékfejlesztés minden piaci szereplője – az őstermelőktől a nagyvállalatokig, a termelőktől a kereskedőkig.
A jogalkotó célja: erős, egységes és korszerű köztestületet létrehozni a magyar agrárium támogatására, versenyképességének erősítésére és érdekeinek hatékony védelmére.
A törvény szerint az új kamarának az országos kamarai választásokat követően, legkésőbb március 31-ig kell megalakulnia. Küldötteit, testületeit és tisztségviselőit 5 évre választják, az „1 tag - 1 szavazat” elve alapján. A jelenlegi megyei agrárkamarák a megalakulással egy időben egyetemleges jogutódlással beolvadnak az egységes országos kamarába.
A vidékfejlesztési miniszter a február 1-21. közötti időszakot jelölte ki az országos agrárkamarai választásokra, amelynek előkészítéséért és lebonyolításáért a Magyar Agrárkamara 20 tagú Átmeneti Elnöksége a felelős.

A választói névjegyzékre a törvény szerint azok a tagságra kötelezettek kerülhettek fel, akik 2012. november 30-ig bejelentkeztek az agrárkamarai nyilvántartásba, és megfizették az 5.000 forintos egyszeri regisztrációs díjat. Ennek közel 200 000 leendő tag tett határidőig érvényesen eleget, és szerzett ezáltal jogot a kamarai választásokon való részvételre.
A regisztrációs adatok ellenőrzése és a megfelelő adategyeztetések elvégzése után az Átmeneti Elnökség január 9-i ülésén elfogadta a 2013-as választások választói névjegyzékét, és megállapította a megyénként megválasztható kamarai küldöttek számát. 19 megyében összesen 1230 kamarai küldöttet fognak megválasztani február 1-21. között. A névjegyzék a törvény szerint nyilvános, és január 18-tól megtekinthető a Magyar Agrárkamara székhelyén. A választói névjegyzékre felkerültek valamint a megválasztható kamarai küldöttek megoszlása megyénkénti bontásban elérhető az Agrárkamara honlapján (www.agrarkamara.hu).
Az Átmeneti Elnökség január 25-ig levélben értesíti a választókat, illetve azokat is, akik valamilyen okból (téves, érvénytelen vagy valótlan adatok megadása miatt) nem kerültek fel a választói névjegyzékre. Ez utóbbiak február 5-ig jogorvoslatért folyamodhatnak az Országos Kamarai Választási Bizottsághoz.
A megyei küldöttválasztásokat február 1-15. között, megyénként több meghirdetett időpontban és helyszínen, közjegyző jelenlétében tartják meg. A szavazás megkönnyítése érdekében a választók az adott megyében bármelyik meghirdetett helyszínen leadhatják szavazatukat. Február 21-én minden megyében pótszavazást tartanak, ahol viszont már csak a választási névjegyzékre pótlólag (fellebbezés után) felkerültek voksolhatnak.
Taskó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Agrárkamara átmeneti elnöke elmondta, a választásokat február elseje és 14-e között tartják Borsodban. – A megyében 60 fős küldöttlista lesz – tette hozzá.
Az egyes megyékben meghirdetett szavazási helyszínek és időpontok január 20-tól az Agrárkamara honlapján tekinthetők meg.
A választások után a megyékben 2013. március 9-én tartják majd meg a megyei alakuló küldöttgyűléseket, ahol megválasztják az országos kamarai küldötteket és a megyei kamarai tisztségviselőket. Az új nemzeti agrárkamara országos alakuló küldöttgyűlésére 2013. március 28-án kerül majd sor, ahol az alapszabály elfogadásával és az országos tisztségviselők megválasztásával jogilag is létrejön az új kamara.
minap.hu
fotó: Juhász Á.