A projekt célja – azon túl, hogy a település szegregált településrészén (az akcióterületen) olyan beavatkozások sorozata történjen meg, amellyel az ott élők mind társadalmi-szociális körülményei, mind a környezet infrastrukturális feltételei javulnak – az, hogy az intézkedések a szegregáció oldása céljából kilépnek az akcióterületről.
Ennek értelmében a többségi társadalomban boldogulni tudó, arra felkészített vagy felkészült családok a település integrált lakókörnyezetébe költözhetnek. A felhívás támogatja többek között szociális bérlakások építését, kialakítását a település integrált lakókörnyezetében, szociális bérlakások felújítását és a lakókörnyezet minőségét javító beavatkozásokat az akcióterületen, valamint a beavatkozási helyszínen az elfogadást segítő akciókat, illetve tevékenységeket.
A felhívás keretében 500 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre az Észak-magyarországi régióban. A projektenként igénybe vehető támogatás összege minimum 100, maximum 300 millió forint, melyet 100 százalékos támogatás mellett lehet felhasználni.
A kiírásra legalább kéttagú konzorciumok pályázhatnak. Kötelező a konzorciumban részt venni az adott település önkormányzata mellett legalább egy alapítványnak, vagy egyesületeknek, vagy egyházi szervezetnek. További partnerként többek között gazdasági társaságok, szövetkezetek, vállalkozók, nonprofit szervezetek, költségvetési szervek és helyi önkormányzatok is bevonhatóak a konzorciumba.
A regisztrációs pályázatok 2013. február 4-ig nyújthatóak be. A regisztráció célja a végleges pályázati feltételeket tartalmazó felhívás előkészítése, ennek részeként a várható pályázói kör és a tervezett projektek előzetes megismerése, a pályázói fejlesztési igények felmérése. A regisztrációs eljárásban való részvétel és az arról kapott pozitív támogatói döntés a később meghirdetésre kerülő pályázati felhíváson való indulás feltétele.
A tájékoztatás nem teljes körű, bővebb információ a „Lakhatási integrációt modellező szociális célú településrehabilitációs kísérleti projektek megvalósítása” című pályázattal kapcsolatban a www.nfu.hu honlapon található.
A konstrukcióról további tájékoztatás kérhető a NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyfélszolgálatán (+36-46-504-481; emopinfo@norda.hu).
minap.hu