Ugrás a tartalomra

CineFest-díjas is esélyes az Oscarra

Létrehozva
Négy Oscar-jelölést kapott Behn Zeitlin A messzi dél vadjai című filmje, amelynek magyarországi premierjére a rendező is ellátogatott Miskolcra, a CineFestre.
behn_zeitlin_120919ml_7.jpgA fiatal amerikai rendező második alkotása A messzi dél vadjai, amely tavaly szeptemberben a Sundance Filmfesztivál fődíjasaként érkezett Miskolcra, emellett májusban a mozi a cannes-iakat varázsolta el, és nyerte meg az Arany Kamera-díjat, a Fipresci-díjat, az ökumenikus zsűri különdíját, ezt követően pedig a CineFest-es megjelenés előtt a rendező és A messzi dél vadjai a Deauvillie-i Fesztivál fődíját is bezsebelte.

A film középpontjában egy kislány áll, a néző az ő szemszögéből mutatja be a Katrina-hurrikánt. A lírai alkotás dokumentumfilmként is hat, képei gyönyörűek. A hatéves Hushpuppy apjával, Winkkel egy zárt közösségben él, New Orleans-tól délre. A rendező alapvető üzenete pedig a túlélés. A rendező a miskolci, magyarországi bemutatón a történettel kapcsolatban elárulta, abban a világban a túlélés érzése a legfontosabb.

– Az emberek megpróbálnak a filmben hazajutni, túlélni. Nagyszerű amatőr színészekkel sikerült együtt dolgoznom, bár volt köztük profi színművész is. Mindegy, hogy kezdők voltak vagy sem, egyszer nagy színész lesz mindegyikük. Filmkészítés során nagyon sok zenét használok. Tökéletes kifejezőeszköz az érzések átadásához, legyen az bármi a világon. A szereplők egyedül, csoportosan adnak elő dalokat, a zene fontos része a filmeknek – tette hozzá a még fiatal, 30 éves rendező, aki nem csupán rendezte a filmet, hanem forgatókönyvét és zenéjét is írta. Mint mondta, A messzi dél vadjaiban különböző úton haladnak a karakterek, ám mind egy célhoz érkezik.

A rendező elárulta, szokott nézni magyar filmeket is, egyik kedvenc filmje pedig az Annie Hall.– Nagyon szeretem még az E.T., az Aliens sorozatot és a Die Hard részeit. Magyar filmeket is nézek, azok közül a Szindbád a kedvencem, nagyon sok érzés van benne, amit kedvelek – mondta.

Benh Zeitlint második filmjét a legjobb rendezés mellett a legjobb film, a  legjobb adaptált forgatókönyv és legjobb női főszereplő kategóriákban jelölték – a hatéves Quvenzhané Wallis a legfiatalabb színésznő, aki az Oscar 85 éves történelmében díjra esélyes. A messzi dél vadjai 2012 szeptemberében, Miskolcon, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a FICC, azaz a Nemzetközi Filmklubszövetség tüntette ki a Don Quijote-díjjal.

K. J.
Fotó: Mocsári L.