Mint arról korábban beszámoltunk, a 2010-ben Békés megyében indított, a közétkeztetés megújítására irányuló kezdeményezés 2012. november 13-án országos kiterjesztést kapott. Minden megyében háromfős Mintamenza-csapatalakult, melyek tagjai a népegészségügyi szakigazgatási szervek munkatársai és a gasztronómia területének jeles képviselői.

A Miskolcon megrendezett munkaértekezleten Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Heves megye mintamenza-csapatának felkészítése történt meg az egészségesebb, korszerű táplálkozás kialakítása érdekében szükséges teendők ellátására.
Kőrössi Kálmán Venesz-díjas mesterszakács a Miskolc Televíziónak elmondta, a program egyik célja, hogy változatos, finom és egészséges ételek kerüljenek a gyerekek tányérjaiba minden nap, Miskolcon is.
– Cél az is, hogy az alapanyagok lehetőség szerint hazai termékek legyenek, és nem utolsósorban a helyi szállítóktól próbáljuk beszerezni azokat – mondta Kőrössi Kálmán.
A Menza minta – Mintamenza nevű program Békés megye több mint tíz településének konyháján már sikeresen működik. Maráczi Gabriella, a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének közegészségügyi osztályvezetője a tapasztalatokról szólva elmondta, sem több munkát, sem több pénzt nem igényel ezeken a helyeken a főzés.

– Azért nem kerül többe a program megvalósítása, mert például bizonyos nyersanyagokból - cukor, só, olaj, sertéshúsok - sokkal kevesebbet kell beszerezni. Az így a nyersanyagstruktúra kialakításban felszabaduló összegeket fordítják az egészségesebb nyersanyagokra – hangsúlyozta az osztályvezető.
Egyebek mellett ezekről, a Békés megyei sikerekről is hallhattak azok a szakemberek, akik részt vettek a miskolci beszélgetésen. Régiónkban három Mintamenza-csapat alakult a népegészségügyi szerv munkatársaiból és gasztronómiai szakemberekből.
Asztalos Ágnes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási szervének vezetője, megyei tisztifőorvos a MiTV-nek elmondta, a megfelelő partnereket még a következő hetekben választják ki, és az év folyamán valósulnak meg az első ilyen programok, amikor a főzőkonyhák a civil szervezetek és a gazdálkodó szervezetek megszervezik egymás közötti munkát – hangsúlyozta Asztalos Ágnes.
Az időközben országossá vált program előzménye, hogy az OÉTI és az ÁNTSZ még 2009-ben az ország óvodáinak konyháin végzett felmérést, mely során olyan rossz eredmények születtek, hogy az ÁNTSZ és a Magyar Gasztronómiai Szövetség azonnali összefogást és reformokat sürgetett.
minap.hu
Fotó: Juhász Á.