A rendelkezésre álló adatok alapján, Miskolcon a Győri kapuban közlekedett Suzuki személygépkocsijával egy középkorú nő, a belváros irányából az Újgyőri főtér felé. Haladása során a forgalomirányító fényjelző készülék szabad jelzésén, de a "Balra kanyarodni tilos" jelzőtáblát, illetve útburkolati jelzést figyelmen kívül hagyva szándékozott balra kanyarodni.
Ennek során az autós nem biztosított elhaladási elsőbbséget a szintén szabad jelzésen közlekedő villamosnak, melynek következtében összeütköztek. A villamos a zöld Suzuki hátulját "kapta el", az autót vezető asszony könnyebben sérült.
Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője érdeklődésünkre elmondta, a helyszínelés idejére az érintett szakaszon leállt a villamos-forgalom, a Thököly utcai megállótól az Újgyőri főtérig villamospótlók szállítják az utasokat.
Sz. S.
Fotó: Mocsári L.