TALÁLATOK: 41201 - 41220 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Megkapták megbízólevelüket a nemzetiségi képviselők is
MiskolcMiskolcKözélet
Átvették pénteken a megbízólevelüket a nemzetiségi kisebbségi önkormányzatok képviselői is a városházán, a következő ciklusban kilenc nemzetiségnek lesz képviselete Miskolcon.

Végre előmerészkedtek a kis tatuikrek a miskolci állatkertben
MiskolcMiskolcBulvár
Két hónapja születtek tatuikrek a Miskolci Állatkertben. Eddig csak gondozóik láthatták őket, most előbújtak odújukból.

Átvette megbízólevelét Kriza Ákos polgármester és 19 képviselő
MiskolcMiskolc
A közgyűlési teremben – ahol a testület tagjai a következő öt évben dolgoznak majd – gyülekeztek az október 12-én megválasztott települési képviselők és hozzátartozóik, hogy átvehessék megbízóleveleiket és ezzel véglegessé váljon a választás eredménye.

Rács mögött a olaszliszkai cigis rabló
BulvárBulvár
Bűnügyi őrizetbe vette a rendőrség azt az olaszliszkai férfit, aki Taktaharkányban a áldozataitól egy mobiltelefont erőszakkal elvett.

Félelem és rettegés a Miskolci Állatkertben
MiskolcMiskolcSzabadidő
Töklámpákkal és fáklyákkal várják a látogatókat október 25-én este a Miskolci Állatkertben. A szervezők azt ígérik, hogy mindenki szembenézhet félelmeivel.

Miskolcon az ország gyermekápoló szakemberei
MiskolcMiskolcKözélet
Miskolcon rendezik pénteken és szombaton a Gyermekápolók XIII. Országos Kongresszusát. A tudományos tanácskozásra közel százötvenen érkeztek az ország minden részéről.

Lemondott a Vas megyei Borgáta vasárnap megválasztott polgármestere
BelföldBelföld
Lemondott a Vas megyei Borgáta vasárnap független jelöltként megválasztott polgármestere, Gőcze Zsanett – közölte az MTI-vel pénteken Balás Endre, a település jegyzője.

Győzelemre készülnek szombaton a Pécs ellen a miskolci pólósok
SportCsapatsport
Harmadik győzelmére készül az MVSC. Szombaton 11 helyett 13 órakor fogadja a PVSK-t a Kemény Dénes Városi uszodában.

Addig jár a korsó... – vérbő komédia a Kamarában
KultúraMiskolcKultúra
Egy tragikus sorsú szerző komédiája arról, ami több mint kétszáz éve mindig aktuális. Hogyan próbál meg valaki minden hatalmi és hatalmában nem álló eszközt felhasználni ahhoz, hogy elfedje bűnét? Ez Az eltört korsó, a Miskolci Nemzeti Színház szombati premierje, ami több meglepetést is tartogat –…

Rendőrautó és személyautó ütközött
BelföldBelföld
Három ember, köztük két rendőr megsérült, amikor egy rendőrautó és egy személygépkocsi összeütközött csütörtökön este a főváros XX. kerületében – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-t.

Adományokkal segítik a rászorulókat a kenyér világnapján
BelföldBelföld
A pékek munkájára és a kenyér jelentőségére hívják fel a figyelmet csütörtökön, a kenyér világnapján, amelynek alkalmából a pékek kenyéradományokkal segítik a rászorulókat és elindították a Magyar Pékségkereső portált is.

Rabszolgasorban tartottak két nőt Borsodban
BulvárMegyeBulvár
Kényszermunka és zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság négy csernelyi lakossal szemben, akik két helyi nőt, azok kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rabszolgasorban tartottak és kényszermunkára kényszerítettek – közölte a Borsod-…

Pénteken indul az M1-en a komolyzenei tehetségkutató
BelföldBelföld
Virtuózok címmel pénteken este indul az M1-en a közmédia komolyzenei tehetségkutató műsora, amelyre csaknem kétezer ifjú muzsikus és énekes jelentkezett az egész országból.

Az EP plenáris vitát folytat Magyarországról a jövő kedden
MiskolcMiskolc
Az Európai Parlament (EP) frakcióvezetői csütörtökön úgy döntöttek, hogy az EP plenáris vitát folytat a magyarországi helyzetről jövő kedden Strasbourgban. A fejleményről beszámoló magyar néppárti EP-képviselőcsoport szerint a döntés "a baloldali képviselők többségi szavazatával" született.

Tekerés közben gyűjtöttek a gyerekeknek
MiskolcMiskolc
A Komlóstetői Kerékpáros Sport Klub adománygyűjtési akciót szerevezett, a Norvég Alap támogatásával. A befolyt adományt a befogadó otthon kapta meg csütörtökön.

Bölcsességével gazdagítja a várost
MiskolcMiskolc
100. születésnapja alkalmából köszöntötték Juhász Istvánnét csütörtökön az Arany Alkony Szolgáltatási Központ és Gondozóházban. A lakók és munkatársak mellett az ünnepi alkalmon jelen volt Margit néni Kanadában élő fia és menye, miskolci szomszédjai, de köszöntötte őt Kriza Ákos polgármester és…

Miskolcon is fellép decemberben a Mojszejev Balett
MiskolcMiskolc
A világhírű Mojszejev Balett adventi turnéjának előadásait idén decemberben Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Szombathelyen és Veszprémben láthatja a magyar közönség.

Lőfegyvereket tartottak kendertermesztők Borsodban
BulvárMegyeBulvár
Engedély nélkül tartott lőfegyverekkel, lőszerekkel, lőfegyverre szerelhető hangtompítókkal is rendelkeztek azok az indiaikender-termesztők, akiket már korábban gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

Hamarosan elkészül az „új” Szent Anna tér
MiskolcMiskolc
A befejezéshez közeledik a Szent Anna tér újjáépítése. Mint arról beszámoltunk, a munka szeptember közepén kezdődött. Jelenleg az utcabútorokat várják, s a tervek szerint október végére készen állhat a megújult tér.

Burkolatjavítás: november közepére teljesen kész
MiskolcMiskolc
Szeptember elején kezdődött a Szinva-terasz, a Kazinczy és Déryné utca, valamint a Hősök tere térburkolatának felújítása. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint november közepére fejeződnek be a munkák mindhárom helyszínen.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 2059
- 2060
- 2061
- 2062
- 2063
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal