TALÁLATOK: 45181 - 45200 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Derekasan helytálltak a miskolci pólósok
SportHelyi hírekCímlap
Lejátszották a második forduló mérkőzéseit az OB I/B osztályú férfi vízilabda bajnokság rájátszásában. A PANNERGY Miskolci VLC együttese szombaton délben az Újpest gárdáját látta vendégül a Kemény Dénes Városi uszodában. A találkozón nem született meglepetés, érvényesült a papírforma. A három pont…

Autókereskedőre csapott le a NAV
BulvárBelföldBűnügy
Külföldről behozott autók forgalmi adatait meghamisító autókereskedőt leplezett le a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság. Az adókülönbözet és az adóbírság összege több mint 16 millió forint.

MSZP: Botka teljes tisztújítást ígér
KözéletBelföldPolitika
Július 19-re hívták össze az MSZP tisztújító kongresszusát, ahol új elnököt, elnökséget és tisztségviselőket választanak. Addig Botka László vezetésével az országos választási bizottság irányítja a pártot, a parlamenti frakció élére pedig átmenetileg Tóbiás József került.

Extrém mentések kútból, villanyfáról
BulvárBelföldCímlap
Kútba esett és ott kútgyűrűbe szorult férfit mentettek szombat este a cigándi katasztrófavédelmi őrs tűzoltói és a B.-A.-Z. megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat munkatársai. Két napja Szikszón gépezetes tolólétrával hoztak le a miskolci tűzoltók három gólyafiókát egy villanyoszlopról.

Ezek az ötös lottó heti nyerőszámai
KözéletBelföld
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:

A Jobbik vizsgálóbizottságot kezdeményez az amerikai lehallgatás miatt
KözéletBelföld
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik hétfőn az amerikai lehallgatási botrány ügyében.

Százhúsz körbála ég egy tanyán
BulvárBelföld
Körbálák égnek egy fedett, palatetős csűrben Jászárokszálláson, a Major tanyán. A tulajdonos elmondása szerint százhúsz bála van az épületben, tűz disznóólat és melléképületet is veszélyeztetett – tudtuk meg a katasztrófavédelemtől.

Újra napirendre tűzik a reklámadót?
GazdaságBelföld
Tavaly a kormány lemondott a hazai médiapiac megadóztatásáról, hétfőn azonban újra napirendre tűzik a reklámadót - tudta meg az atv.hu. A reklámadóval a kereskedelmi tévéket, a napi- és hetilapokat, az internetes portálokat, a szabadtéri reklámhordozókat és a járműreklámokat sújtanák.

Kiszabadulhatnak a szeparatisták által elfogott EBESZ-megfigyelők
KözéletKülföld
Az Interfax hírügynökség beszámolója szerint a Donyecki Népköztársaság képviselői üzentek az ukránoknak: hajlandók tárgyalni az általuk fogva tartott EBESZ-megfigyelők szabadon bocsátásáról. Elsősorban fogolycserét ajánlottak, de más lehetőséget is számításba vesznek az Interfax tudósítása…

Rendkívüli ülés a választási törvény miatt
KözéletBelföldPolitika
A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége hétfőn rendkívüli ülést tart – írja az MTI. A kormánypártok az országgyűlés elé terjesztették a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról, valamint a választási eljárásról szóló törvénymódosító javaslatot; a megbeszélésen erről…

Elutasították a takarékszövetkezeti szövetség keresetét
GazdaságBelföld
Idézés kibocsátása nélkül utasította el a Fővárosi Törvényszék az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) keresetét, amelyben a szervezet a Takarékbank Zrt. április 25-i közgyűlésén hozott, a Magyar Takarék Zrt. számára 600 millió forint értékű átváltozó kötvény lejegyzését lehetővé tevő…

Nem állít közös jelöltet pártokkal az LMP
KözéletBelföldPolitikaVálasztás 2014
Nem akar közös jelöltet állítani az LMP parlamenti párttal, és az országgyűlésben ülő függetlenek szervezeteivel sem – így döntött a párt kongresszusa szombaton. Helyi civilekkel viszont együttműködnének.

Villanyoszlopnak ütközött, tetejére borult
BulvárBelföld
Villanyoszlopnak ütközött, majd a tetejére borulva az árokban kötött ki egy személygépkocsi Álmosdon, a Rákóczi utcában – közölte a katasztrófavédelem.

Elkészült az új Fradi-stadion
SportBelföld
Tizennégy hónap alatt épült fel a Ferencváros labdarúgócsapatának új otthona. A kivitelező szerint ez rekordidő.

Lakástűz Ózdon
BulvárBelföld
Lakástűzhöz riasztották szombat reggel kilenc óra körül az ózdi tűzoltókat.

Lyukói gyermeknap, a közösségépítés jegyében
KözéletHelyi hírekCímlapSzociális
Gyermeknapi rendezvényt szervezett szombaton Lyukóban a Regionális Civil Központ (RECIK) Alapítvány és a Csillag Szolgáltatóközpont. Az érdeklődőket zenés táncos programokkal, vetélkedőkkel, játékos versenyekkel várják.

Kislányokra támadt egy külföldi férfi
BulvárBelföldBűnügy
Két gyermekkorú lányt is erőszakosan állított meg az utcán egy férfi Barcson, a kislányok segítségért kiáltottak, a támadó mindkétszer elmenekült.

Botka László vezeti ideiglenesen az MSZP-t
KözéletBelföldPolitika
Elrendelte az MSZP választmánya a teljes tisztújítást, és július 19-ére összehívta a párt tisztújító kongresszusát - jelentette be Botka László, a testület választmányi elnöke szombaton. A pártot július közepéig Botka László vezetésével az országos választási bizottság (ovb) irányítja.
Oldalszámozás
- Első oldal
- Előző oldal
- …
- 2258
- 2259
- 2260
- 2261
- 2262
- …
- Következő oldal
- Utolsó oldal

