TALÁLATOK: 65081 - 65100 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Lábtenisz diákolimpia, országos elődöntő az Andrássyban
SportHelyi hírekCímlap
Az Andrássy Gyula Szakközépiskola tornatermében rendezték meg szerdán a páros lábtenisz diákolimpia országos elődöntőjét. A délelőtt folyamán előbb négy csoportba sorsolva játszottak mérkőzéseket a csapatok, majd csoportonként az első két helyezett jutott a négyes döntőbe.

Kétszer csapott le az autófeltörő
BulvárHelyi hírekBűnügy
Még tavaly december 22-én, a koraesti órákban Ózdon a Gyár úti parkolóban egy lezárt állapotban hátrahagyott autóbusz első ajtajának üvegét törte be ismeretlen elkövető, majd a járműből okiratokat, ruházatot és táskát tulajdonított el. A cselekménnyel lopási és rongálási kárt is okozott.

Takarítják megyénk útjait
KözéletHelyi hírekBelföldKözlekedésIdőjárás
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának legfrissebb összesítése alapján az elmúlt órákban intenzíven havazott az ország több területén is. A közlekedők főként Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest megye keleti és Jász-Nagykun-Szolnok megye északi területein számíthatnak téliesebb…

Már jobban van a belvárosi támadás áldozata
KözéletHelyi hírekCímlapBulvárBűnügy
Már jobban van az a 26 éves fiatalember, akit vasárnap hajnalban vertek meg Miskolc belvárosában – mondta el a minap.hu-nak Kriza Ákos, Miskolc polgármestere azt követően, hogy látogatást tett a sérültnél.

Újabb lépés: segélyhívó oszlopok a biztonságos Miskolcért
VárosinfóHelyi hírekCímlap
Segélyhívó oszlopokat állítanak fel Miskolc öt frekventált csomópontjában, városrészében január végétől. Az erről szóló megállapodást szerda délelőtt írta alá Kriza Ákos, Miskolc polgármestere, Kovács Béla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, illetve Farkas Attila…

Visszalépett a Diósgyőri Futsal Klub
SportHelyi hírek
A Diósgyőri Futsal Klub (Ároktői SZSE) elnöke, Turkovics József bejelentette, hogy anyagi és személyi problémák miatt a sportszervezet visszalép a 2012-2013. évi férfi futsal NB II további küzdelmeitől – adta hírül a szakági szövetség honlapja.

Csütörtökön kiderül, kit hová vettek fel
KözéletBelföldOktatás
Csütörtökön születnek meg a februárban induló felsőoktatási keresztképzések felvételi ponthatárai, amelyeket elsőként a felvi.hu tesz közzé.

Riasztás a Középszerről
BulvárHelyi hírekCímlap
Olvasóink hívták fel a figyelmünket szerdán, kora délután, hogy az Avason, a Középszer egyik garázsboltjánál rendőrautók és mentőautó állnak, a boltban vérnyomokat látni, senkit nem engednek be.

Újra hurkafesztivál Tardon
ÉletmódHelyi hírekProgramajánló
Ismét megrendezik, a sorban 8. alkalommal a Tardi Hurkafesztivált. A február 9-ei esemény kapcsán a szervezők versenyt is hirdettek, hogy kiderüljön többek között az is, ki a legjobb hurkatöltő.

„Nem ez volt sorsukban megírva”
KultúraHelyi hírekCímlap
Koszorúzással emlékezett meg az 1945. január 23-án, Diósgyőrből kényszermunka-táborba elhurcoltakról mások mellett Miskolc polgármesteri hivatala és a Fidesz – KDNP két képviselője szerdán, a diósgyőri vár bejárata melletti volt óvoda falán elhelyezett emléktáblánál.

Rudolf és Elek a válogatott keretében
SportHelyi hírekDVTK
Egervári Sándor szövetségi kapitány kihirdette a február 6-án, a törökországi Belekben rendezendő, fehéroroszok elleni válogatott mérkőzésre összeállított keret névsorát.

A vádirat szerint megelőzhető lett volna a gázlobbanás tragédiája
BulvárHelyi hírekCímlap
Minden bizonnyal sokan emlékeznek még a másfél éve, a Városház téren történt tragikus gázlobbanásra. A néhány napja módosított vádirat szerint sorozatos szabályszegés vezetett a tragédiához, amelyért a szolgáltató üzemtechnikására felfüggesztett szabadságvesztést kér az ügyészség.

Tantárgyi szakfelügyeleti rendszert is létre kell hozni
KözéletBelföldOktatásPolitika
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint a tanfelügyelet mellett létre kell hozni a tantárgyi szakfelügyeleti rendszert, és a nem megfelelő minősítésű iskolák vezetőit le kell váltani, a pedagógiai munkára alkalmatlan pedagógusokat el kell távolítani a pályáról.

Vegyes képet mutat az új Munka törvénykönyve
KözéletBelföldPolitika
Az új Munka törvénykönyve 2013. január 1-től életbe lépő szabályai vegyes képet mutatnak a munkáltatók szempontjából: míg a szabadság kiadása terén növelik a rugalmasságot, addig a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás korábbiakhoz képest szigorúbb időbeli korlátozottsága megnehezítheti a változó…

Szülőkre vár Szombati Zente
KözéletHelyi hírekCímlapEgészség
Mint arról korábban beszámoltunk, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház előtt elhelyezett csecsemőmentő inkubátorban újszülöttet találtak szombaton. A kisfiú egészséges, örökbefogadó szülőket vár, és már nevet is kapott.

Indiai Napok Mezőkövesden
KultúraHelyi hírekProgramajánló
India kulturális és gyógyászati értékeit ismerhetik meg jobban azok, akik február 2–3. között Mezőkövesdre látogatnak, ahol megrendezik az Indiai Napokat.

Életet ment az odafigyelés
KözéletHelyi hírekCímlap
A rendőrség kiemelt figyelmet fordít a hideg, fagyos időszakban az esetlegesen veszélyhelyzetbe sodródott emberek megmentésére. Kedden, egy esetben kellett biztonsági intézkedést alkalmazniuk a járőröknek Miskolcon.

Eredményesek voltak az év eleji ellenőrzések
VárosinfóHelyi hírekCímlap
A Tetemvár, Felső sor, Középső sor és Alsó sor térségében részletes és átfogó ellenőrzést tartottak a múlt héten, amely ezúttal is eredményesnek bizonyult.

Alig változott a forint árfolyama
GazdaságBelföld
A forint árfolyama továbbra is alig változott szerdán délelőtt a devizakereskedelemben.

2015 után népszavazás lesz a brit EU-tagságról
KözéletKülföldPolitika
Nagy-Britannia 2015 után népszavazáson dönthet európai uniós tagságáról - közölte szerdán Londonban a brit kormányfő.