TALÁLATOK: 75901 - 75920 | ÖSSZESEN: 125218 darab

Nem csak az anyagiakon múlik
ÉletmódCímlapEgészség
Magyarországon népbetegségnek számít a cukorbetegség, amely gyógyítása költséges és komoly odafigyelést, együttműködést igényel a betegtől is. A napokban nyilvánosságra került elképzelések szerint az orvosi előírásokat figyelmen kívül hagyó betegek (kivéve a 18 év alattiak és a súlyos betegek) csak…

Változik a Feledy-ház és a Petró-ház nyitva tartási rendje májustól
Kultúra
Május 2-től mind a két kiállító hely hétfőtől csütörtökig 13 – 17 óra között látogatható, az előzetes bejelentkezés már nem szükséges.

Fellegi: a hitelkeret nagysága a tárgyalásokon dől el
GazdaságKülföld
Fellegi Tamás jelentős mérföldkőnek nevezte, hogy elhárultak az akadályok az IMF/EU-hiteltárgyalások megkezdése előtt. Elmondta, hogy a csomag nagysága a tárgyalásokon dől majd el, a kormány pedig továbbra is elővigyázatossági hitelkeretről tárgyalna.

Csendes eső pollent mos!
ÉletmódCímlapEgészség
Javában virágoznak a gyümölcsfák, mezei, kerti növények, fák. A virágporra allergiások pedig tüsszögnek, könnyeznek.

Részesedésének eladásával tud kiszállni a Nabuccóból a Mol
GazdaságKülföld
A Mol Nyrt. nem tartja fenntarthatónak a jelenlegi Nabucco projektvállalat további finanszírozását, s ennek megfelelően a projektvállalat 2012-es költségvetését sem hagyta jóvá - közölte a társaság az MTI-vel.

Polgármesteri gyárlátogatás
GazdaságHelyi hírekCímlap
A Shinwa Magyarország Precíziós Kft-be látogatott Kriza Ákos. Miskolc polgármestere és a cég vezetése több stratégiai kérdésben tervez együttműködést. Az elmúlt időszakban dinamikusan fejlődött a Shinwa - ez köszönhető annak az átgondolt kereskedelmi politikának, amellyel a gazdasági válság…

Csütörtökön indul a melegedés
ÉletmódIdőjárás
Éjjel többnyire derült lesz az ég, csapadék nem várható, a légmozgás mérsékelt marad.

A lakáshirdetésekben meg kell jelölni az energetikai minősítést januártól
KözéletBelföld
Aki árulja vagy bérbeadásra kínálja a lakását, annak a kereskedelmi médiában történő hirdetéskor jövő év január 9-től meg kell jelölnie a lakás energetikai minősítését - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

Elérte az 1000 milliárd forintot a Széchenyi Kártya Program hiteleinek összege
Közélet
Elérte az 1000 milliárd forintot a tíz éves Széchenyi Kártya Programon belül nyújtott hitelek összege - közölte a KA-VOSZ Zrt. szerdán az MTI-vel.

Közös összefogással, helyben – II. Polgárőr-Rendőr Nap
KözéletHelyi hírek
A tavalyi évet követően immáron hagyományt teremtve második ízben tartottak polgárőr-rendőr napot Tiszakesziben.

Mozdonyra pattantak a tűzoltók
KözéletHelyi hírekCímlap
A vasút veszélyes üzem, ahol bármilyen baleset komoly károkkal, sérülésekkel járhat. Megyénk tűzoltói háromnapos továbbképzés keretében ismerkednek a Tiszai pályaudvar szomszédságában a vasúti berendezésekkel, veszélyforrásokkal.

Kedvezően fogadják a piacok az IMF/EU-tárgyalások hírét
GazdaságKülföld
Forinterősödést, állampapírpiaci hozamcsökkenést és részvénypiaci ralit hozott az Európai Bizottság szerdai bejelentése, miszerint készen áll a tárgyalások megkezdésére egy elővigyázatossági hitelkeretről. Az IMF/EU-hitelkeret nagysága a tárgyalásokon dől majd el, ugyanakkor Magyarország még a…

Kizárta a frakcióból a Jobbik Endrésik Zsoltot
KözéletBelföld
A Jobbik képviselőcsoportja szerdán titkos szavazással kizárta a frakcióból Endrésik Zsolt országgyűlési képviselőt és kezdeményezi a pártból történő kizárását is – derül ki az ellenzéki párt szerdai közleményéből.

Fideszes képviselők azt szeretnék, ha a Ház döntene a járási székhelyekről
KözéletBelföld
Két fideszes országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy a 2013. január 1-jén létrejövő járások székhelyét és területi beosztását ne a kormány határozza meg rendeletben, hanem azt a járások kialakításáról szóló törvény tartalmazza.

Népkerti majális: polgári hangulat, középpontban a családok
VárosinfóHelyi hírekCímlap
Megújult formában, a családokra fókuszáló programokkal és új helyszínen, a Népkertben rendezik meg idén a május 1-jei majálist. Az új formával a régi polgári tavaszköszöntő ünnepeket kívánja felidézni a város – hangzott el a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón szerdán, a Népkerti…

Népszavazási aláírásgyűjtés a büntethetőségi korhatárról
KözéletBelföldPolitikaBűnügy
Hitelesítette egy népszavazási és egy népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét szerdai ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB); előbbi beadványtevője a büntethetőségi korhatár csökkentését szeretné elérni, míg utóbbival a szigetközi vízellátás lehetséges megoldásait kívánják az Országgyűlés…

Ki akarták kapcsolni az áramot, megütötte a szerelőt
BulvárBelföldBűnügy
A Kecskeméti Városi Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy kecskeméti vállalkozó ellen, mert a férfi megütötte az áramszolgáltató egyik alkalmazottját - közölte Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője szerdán.

A dohányzásról leszokást segítő honlapot indítottak
ÉletmódBelföld
A dohányzásról leszokásban segítséget nyújtó honlapot indított az egészségügyi államtitkárság - közölte Szócska Miklós államtitkár szerdán, a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.

MSZOSZ: biztos munkahelyeket!
KözéletHelyi hírek
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) megyei képviselete május elseje közeledtével a munka világát érintő kormányzati intézkedések megyére gyakorolt hatásairól tartott sajtótájékoztatót szerdán a Vasutasok Vörösmarty Művelődési Házában.

Megköszönte az igazgató a sikeres rendőri elfogást
KözéletHelyi hírek
Egy távfelügyelet diszpécsere tett telefonon bejelentést a Szerencsi Rendőrkapitányságra, miszerint a Megyaszón az egyik áruház riasztója jelzést adott le, illetve mozgást észlel az eladóterében.