Ugrás a tartalomra

Hírarchívum

TALÁLATOK: 76181 - 76200 | ÖSSZESEN: 125218 darab
Időszak szerinti keresés
Dolgoznak az óvodában
Dolgoznak az óvodában
VárosinfóHelyi hírekOktatásCímlap
Ahogy arról már beszámoltunk, elköltöztek a Szivárvány Óvoda apróságai a közeli általános iskolába, az idén ötven éves intézmény ugyanis teljesen megújul kívül, belül. A bontási munkálatokkal már elkezdődött a majd 110 millió forintos beruházás.
minap.hu hírarchívum
Tízéves a Széchenyi Kártya
GazdaságBelföld
A Széchenyi Kártya valódi sikertörténet, Magyarországon az elmúlt tíz évben ezen kívül egyetlen program sem tudott célzottan 1.000 milliárd forintot ilyen jól elkölteni, és egyben alkalmas arra is, hogy tükröt állítson ezen időszak elé - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön…
minap.hu hírarchívum
Gúr: tönkreteszik a vonatközlekedést!
KözéletGazdaságHelyi hírekBelföldKözlekedés
A kormány folytatja a vidék ellehetetlenítését azzal, hogy tönkreteszi a vonatközlekedést – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Gúr Nándor, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője, országos alelnöke.
minap.hu hírarchívum
Megjelent Coelho új kötete
KultúraBelföld
Csütörtökön került a hazai könyvesboltokba Paulo Coelho Mint az áradó folyó című kötete az Athenaeum Kiadó gondozásában.
Mégis állami kézbe kerül a barcikai kórház is
Mégis állami kézbe kerül a barcikai kórház is
KözéletBelföldCímlapEgészség
Felkerült az állami kezelésbe kerülő kórházak listájára a barcikai egészségügyi intézmény is. Korábban úgy tűnt, hogy a miskolci, az edelényi, a sátoraljaújhelyi és az ózdi intézmény állami kezelésbe vétele mellett a barcikai az önkormányzatnál marad. 
A szociális alapra pályázhatnak
A szociális alapra pályázhatnak
VárosinfóKözéletHelyi hírekVárosházi hírekCímlapSzociális
A miskolci önkormányzat  egészségügyi és szociális bizottsága pályázatot hirdet a Szociális Alapra. A szociális jellegű feladatokat is ellátó – legalább egy éve bejegyzett – alapítványok, egyesületek, szervezetek  közt 1,25 millió forintot osztanak szét. 
minap.hu hírarchívum
Sikeres elfogás után jutalom
BulvárBelföldBűnügy
Az Edelényi Rendőrkapitányságra egy távfelügyeleti ág képviselője telefonon tett bejelentést, miszerint az egyik újságszaküzlet kirakatüveg betöréséről kapott riasztást.
minap.hu hírarchívum
Szombaton munkanapi közlekedés
VárosinfóHelyi hírekHolding hírekMVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.Közlekedés
Szombaton a munkanap-áthelyezés miatt az MVK Zrt. járatai munkanapi menetrend szerint közlekednek néhány kivétellel, amelyeket az alábbiakban közlünk:
Két keréken, három távon
Két keréken, három távon
SportHelyi hírekCímlap
Az „EDF DÉMÁSZ Ötpróba London 2012” elnevezésű szabadidősport rendezvénysorozat  vasárnap, Szirmabesenyőben a kerékpáros próbával folytatódik.
minap.hu hírarchívum
Miskolci lomtalanítási ütemterv
VárosinfóHelyi hírekAVE Miskolc Kft.
Az AVE miskolci lomtalanítási útvonalterve az április 23-al kezdődő héten a következő utcákat érinti:
Képgaléria
Kamarás kupa huszonhatodszor
Kamarás kupa huszonhatodszor
SportHelyi hírekCímlap
A gimnázium sportéletének országosan is elismert alapjait a Kamarás-házaspár rakta le, akik jelentős szerepet játszottak a diósgyőri sportélet fellendítésében is. A kosártornával minden évben a testnevelő tanárokra emlékeznek.
minap.hu hírarchívum
Új igazgató a miskolci Bosch élén
GazdaságHelyi hírek
Ansgar Lengeling lép Horváth Attila helyébe, aki a Bosch Elektromos kéziszerszámok üzletág központjában folytatja pályafutását.
Képgaléria
Fejreállt az Opel
Fejreállt az Opel
BulvárHelyi hírekCímlapKözlekedés
– Egyelőre ismeretlen okból a személygépkocsi felhajtott a padkára, amely megdobta a járművet. Egy táblát tartó oszlopnak csapódott az autó, majd a szembe sávban, fejtetőre állva landolt.
minap.hu hírarchívum
KSH: 217 800 volt a januári átlegkereset
GazdaságBelföld
A legalább ötfős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 5,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát 2012. január-februárban -…
Győzelmi kényszer alatt, a bronzért
Győzelmi kényszer alatt, a bronzért
SportHelyi hírekCímlap
A múlt heti kartali botlás után újra idegenben van lehetősége javítani a Miskolci Szabadidőközpont FSE floorballcsapatának: szombaton a fővárosi Építők Sporttelepen a White Sharks HC vendégei lesznek.
Sok autós már a szervizen is spórol
Sok autós már a szervizen is spórol
GazdaságHelyi hírekCímlapKözlekedés
A négyszáz forintos benzinárt átlépve sokan visszafogták az autóhasználatot és más közlekedési módot választottak. Vannak, akik költségtakarékosság miatt rég nem látott járgányokra váltottak, sokan pedig a szervizelésen spórolnak. Csak azt javíttatják, ami elkerülhetetlen, illetve hivatalos szerviz…
minap.hu hírarchívum
Szeme helyett a füle vezette a vak betörőt
BulvárKülföldBűnügy
Vak betörő kerül bíróság elé Kínában: hihetetlenül kifinomult hallása segítette tettei elkövetésében.
minap.hu hírarchívum
Kissé gyengült a forint
GazdaságBelföld
A forint továbbra is az elmúlt hét eleje óta kialakult 296-299 forintos euró jegyzési sávon belül ingadozik. Csütörtök reggelre árfolyama az euróval szemben kissé csökkent.
minap.hu hírarchívum
Ligakupa - Harmadszor aranyérmes a Videoton
Sport
A bajnoki címvédő Videoton története során harmadszor nyerte meg a labdarúgó Ligakupát, miután a sorozat szerdai döntőjében háromgólos győzelmet aratott a hazai környezetben játszó Kecskemét felett.
Premier a Csodamalomban: megérkezett Rigócsőr király
Premier a Csodamalomban: megérkezett Rigócsőr király
KultúraCímlapProgramajánló
Kortalan bemutatóra készülnek a Csodamalom Bábszínházban. A Grimm testvérek átdolgozott Rigócsőr király című mesejátékának premierjét vasárnap délelőtt tartják meg. A Sipos Imre által rendezett darab mindössze alig több mint két hét alatt készült el, ám a rendező több éve készült színpadra állítani…